17 °C Budapest

Egyre kevesebben oltatják be magukat influenza ellen

Pénzcentrum
2017. március 27. 09:01

Hiába biztosít az állam ingyenesen évente 1,3 millió adag influenza elleni védőoltást, egyre kevesebben oltatják be magukat - írja a Magyar Idők.

Míg korábban egymilliónál is többen éltek a védőoltás lehetőségével, 2014-2015-ben mintegy 775 ezren kérték az oltást, a 2015/2016-os járvány idején pedig már csak 752 ezer adag vakcina fogyott.

A 65 éven felüliek mintegy 23 százaléka kapott védőoltást 2014-ben, miközben a cél a legalább 40 százalékos oltottság volt - írja a lap az Országos Epidemiológiai Központra hivatkozva.

A január eleji adatok szerint az idei szezonban a rendelkezésre álló vakcinamennyiség alig 51 százalékát használták fel, ami további csökkenést jelent a tavalyihoz képest. A költségvetés évente nagyjából 1,5 milliárdot költ influenza elleni oltásra.

A statisztikák szerint az Európai Unióban évente 25 és 100 millió között van az influenzában megbetegedettek száma, s a járvány nagyjából 38 ezer áldozatot követel. Az elhunytak több mint 90 százaléka 65 éven felüli és/vagy krónikus beteg. Az Európai Unió Tanácsa ezért 2009-ben ajánlást adott ki, amely az idősebb korosztály és a krónikus betegségben szenvedők 75 százalékának influenza elleni átoltottságát tűzte ki célul.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem