13 °C Budapest

Egymillió magyar lakás védtelen a viharokkal szemben: ingje-gatyája rámegy a tulajoknak

2020. augusztus 6. 19:04

Nagyjából egymillió lakóingatlanon nincs biztosítás Magyarországon. A MABISZ szerint egy tíz évvel ezelőtt megkötött biztosítással nem lehet nyugodtan ülni, ezt érdemes legalább évente átnézni.

Júniusban és júliusban a viharkárok összege meghaladja a tavaly 4 hónapra jutó károk kifizetését. A szakember szerint egyébként is milliárdos összegekkel szoktak számolni, de ha ebbe a két hónapba beleszámítjuk az ipari épületekben és közintézményben keletkezett károkat is, akkor már 7,5 milliárdos összegről beszélhetünk - mondta az ATV-ben Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője.

Az elmúlt években lényegében változatlan összegért egyre több káreseményt vonnak be a biztosítók a fedezetbe, vagyis egyre bővül azoknak a káreseményeknek a köre, amiért fizetnek. Hozzátette, ma már elég széles körű biztosítást lehet kötni, ráadásul az utóbbi időben egyszerűsödött a kárbejelentés is: a karantén alatt, amikor sokan otthonról dolgoztak, a biztosítótársaságok elkezdték digitalizálni a kárbejelentést, így már nem csak telefonon lehet jelezni feléjük, ha baj történt.

Arra ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy például egy tíz évvel ezelőtt megkötött biztosítással nem lehet nyugodtan ülni, ezt érdemes legalább évente átnézni, egy év alatt ugyanis bekövetkezhetnek olyan változások - például értéknövekedés - amelyek miatt érdemes újra átgondolni a koncepciót. Lambert szerint jelenleg mintegy 30-40 féle biztosítási csomag van a piacon, ezek között érdemes egyénre szabottan válogatni, de elemi károkra és tűzkárokra mindenképpen érdemes biztosítást kötni.

Lambert szerint jelenleg mintegy egymillió olyan lakóingatlan lehet Magyarországon, amelyen nincs biztosítás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm