12 °C Budapest

Egy év múlva lehet meg a vakcina egy optimista forgatókönyv szerint

MTI
2020. május 14. 14:02

"Optimista forgatókönyv" szerint nagyjából egy év múlva lehet engedélyeztetni az új koronavírus elleni oltóanyagot - közölte csütörtökön az Európai Unió gyógyszer-engedélyeztetéssel foglalkozó ügynöksége (EMA). Marco Cavaleri, az EMA oltóanyagokért felelős részlegének vezetője elmondta: az ügynökség 33 fejlesztővel áll kapcsolatban, és mindent megtesz annak érdekében, hogy felgyorsítsa a vakcina jóváhagyásának folyamatát.

Cavaleri kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az oltóanyag már szeptemberre rendelkezésre állhat. "Mivel egy új oltóanyag kifejlesztésénél teljesen a nulláról kell indulni, optimista forgatókönyv szerint is egy évvel kell számolni, tehát a vakcina legkorábban 2021 elejére lehet meg" - mondta az EMA képviselője újságírók előtt.

Kizárta annak lehetőségét, hogy most kivételesen kihagyják az oltóanyag-kísérletek harmadik fázisát, amely - elmondása szerint - azért szükséges mindenképp, hogy megbizonyosodjanak róla, az új vakcina biztonságos és valóban hatékony.

Az EMA a vakcinafejlesztésen kívül 115 különböző gyógymódot is vizsgál, amellyel kezelni lehetne a koronavírus okozta betegséget. Cavaleri szerint néhány új gyógykezelési eljárást már nyáron engedélyeztethetnek Európában, de konkrétumokat ezzel kapcsolatban nem közölt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem