Durván megsarcolják az allergiásokat: 40 milliárdot kaszálnak a patikák

2017. szeptember 13. 09:02

Csaknem negyvenmilliárd forintot költenek az allergiások évente a tüneteik enyhítésére, legalább kétmillió ember parlagfű-allergiás Magyarországon, de egyelőre eredménytelen a harc a parlagfű ellen - mondta a Világgazdaságnak Kelen Andrásné, a ParlagfűPollen No Egyesület (PPNE) elnöke, aki szerint, ha minden olyan földtulajdonost megbüntetnének, akinek parlagfűvel szennyezett a földterülete, 10 milliárd forintra is rúghatna a bírságok összege.

A lap szerdai számában közölték, becslések szerint mintegy ötmillió hektár területen van parlagfű, ebből 700 ezer hektár erősen fertőzöttnek számít.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a lappal azt közölte, hogy eddig nyolc megyében zajlott le a parlagfüves területek légi felvételezése. A beérkezett adatok szerint a legnagyobb parlagfűvel fertőzött területet Somogyegresen találták, 42 hektár nagyságú volt. 2017-ben külterületen a földhivatalok eddig 2170 esetben, összesen 3829 hektár nagyságú, parlagfűvel fertőzött területet derítettek fel, és 467 esetben 670 hektár nagyságú, parlagfűvel szennyezett terület miatt 21,8 millió forint bírságot szabtak ki a hatóságok.

Belterületi parlagfű-szennyezettségért kilenc esetben szabtak ki bírságot, 6,2 millió forint összegben.
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem