16 °C Budapest

Csökkenhet a várólista a kórházakban: 6 milliárd jut rá

MTI
2015. március 11. 09:30

A Világgazdaság szerint a kisebb beavatkozásoknál két-három hónap, a nagy műtéteknél, például a protézis-beültetéseknél legfeljebb fél év lesz a várakozási idő az idei, 6 milliárd forintos várólista-csökkentési program nyomán. A szakma szerint a műtéti kapacitásokat is növelni kellene.

A kormány tavaly év végén meghirdetett várólista-csökkentési programja azokra a beavatkozásokra koncentrál, ahol a legtöbben állnak sorba, illetve ahol a leghosszabb a várakozási idő. Ilyenek a csípő- és a térdprotézis-beültetések, a gerincstabilizáló és a szürkehályogműtétek, valamint az ortopédiai nagyműtétek.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár statisztikája szerint jelenleg összesen több mint 60 ezren vannak a 33 központi várólista valamelyikén - ismerteti szerdai cikkében az újság. Az OEP szakemberei a cikk szerint korábban 8 milliárd forintra becsülték a leghosszabb várólisták felszámolásához szükséges összeget. Az anyagiakon túl a nagyszámú beavatkozások elvégzésének egyéb feltételei is hiányoznak.

A legszűkebb keresztmetszet a humánerőforrás: ortopéd szakorvos, illetve traumatológus még talán akad, de aneszteziológusból, műtősnőből komoly hiány van - mondta a lapnak Böröcz István ortopéd főorvos, aki a Magyar Ortopéd Társaság képviseletében korábban maga is részt vett az OEP-pel folytatott várólista-egyeztetéseken. Hozzátette, a műtéti kapacitásokat is növelni kellene ahhoz, hogy érezhetően rövidüljenek a várólisták, ezenkívül az utókezeléssel is gond van, nincs elegendő rehabilitációs osztály, illetve ágy, ahol a sokszor egyedülálló betegeket el kellene helyezni.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem