2019. július 17. szerda Endre, Elek

Csalók vadásznak a magyar autósokra: így húzhatnak le százezrekre


Simlis trükkökel vadásznak gyanútlan autóeladókra a csalók Magyarországon, a Budapesti Autósok Közössége videóban hívja fel a figyelmet a szélhámosokra, akik százezrekre károsítják meg az embereket. Nem árt vigyázni, mutatunk néhány tippet, hogy miként ne válj áldozattá!

Újabban egy eléggé simlis trükkel próbálják lehúzni a magyar autóeladókat a csalók. A helyzet annyira elhatalmasodott, hogy a Budapesti Autósok Közössége már egy videót is forgatott, amelyben eljátszanak egy ilyen szituációt, hogy könnyebben felismerjük a simlis "vásárlókat". Az egész trükk lényege egyfelől a pszichológiai hadviselés: a meghirdetett autóra jelentkezik valaki, aki mihamarabb meg akarná nézni azt, majd pedig a személyes találkozón először csak elég bunkó stílusban kezdi sorolni a hibákat, esetleg magát az eladót vádolja meg csúsztatással, megtévesztéssel. Ezzel mintegy nyomást helyezve rá.

Másfelől - ahogyan a videón látható -, a vevő megkéri, had nézzen be a motortérbe. Majd egy óvatlan pillanatban valamilyen ürüggyel hátraküldi az eladót, ameddig pedig az nem figyel, a hűtőfolyadék betöltőnyílásba valamennyi olajat tesz. Az ezt követő próbaút alatt szándékosan úgy vezet, mintha motorikusan valami baj lenne a kocsival. Amikor megállnak, egyből felnyitja a géptetőt, és "varázslatos módon" rájön a hiba okára: hengerfejes az autó, beleeresztette az olajat a tartályba.

Eztán pedig már perlekedve, szemrebbenés nélkül alkudja le a videóban 800 ezerért kínált kocsi árát a felére, hiszen a hiba orvosolása eléggé költséges dolog. A kocsi tulajdonosa pedig végül beadja a derekát, és eladja féláron az egyébként nem hibás autót.

Hozzá kell tenni, hogy aki ilyen csalás áldozatául esik az nem feltétlenül "madár": hiszen abban a szituációban, amikor gyakorlatilag megfélemlítve érzi magát, igázából belekényszerül, hogy együttműködjön. Azaz belekényszerítik az együttműködésbe: figyelemeltereléssel, megfélemlítéssel, különböző fiktív hibák sorolásával

- hangzott el a videó konklúziójában.

A történet azonban még nem ér véget ott, hogy a csalók kikényszerítették, hogy féláron az övék legyen a kocsi: a videóban is látni, hogy később a vevő azzal telefonál, hogy út közben lerobbant az autó, trélerrel vitette haza, amit az eladóval akar kifizettetni. A történet itt végetér, de elhangzik, hogy a csalók általában rászállnak a vevőre. és követelik a plusz pénzösszeget.

Sokakat átvertek már

A kommentek alapján kiderült, hogy sokakat átvertek már  hasonló módszerekkel:

Engem ugyanezzel a trükkel vertek át, annyi különbséggel, hogy az adásvételnél mi ketten voltunk, ők pedig hárman. A telefonon egész normálisan, nyugodt hangvétellel beszéltek. Személyesen viszont már kissé gyanús volt, azonban mivel eleve elektronikai hibával, igen olcsón hirdettem a MkII. Puntomat, örültem, ha valaki hajlandó elvinni. A felét lealkudták, úgy vitték el. Másnap ugyanígy hívtak, nem is egyszer, ugyanis vendéglátásban dolgozom és munkaidőben ritkán tudom felvenni a telefont, ami ebben az esetben tulajdonképpen megmentett a további problémáktól. Emellett fontos, hogy én még aznap rendeztem az okmányirodában a papírokat, így -ezt egy SMS-válaszban leírva - ők letettek a további próbálkozásokról

- írta egyikük. Egy másik hozzászóló pedig egy a videóban bemutatotthoz elég kísértetiesen hasonlító esetről számolt be.

Volt egy eladó Toyota Yarisom, megbeszéltük, hol találkozunk stb. Kijöttek kettenen, tok jól öltözöttek voltak, normálisnak tűntek. Kivittem a kocsit, nézegették, az egyik elhívott hogy nyissam fel a csomagtartót, megnéz valamit. Amíg nézetük a csomagtartót, a másik elöl volt a motornál, és szolt nekem, hogy hengerfejes az autó. Megnéztem, és tényleg annak tűnt. Mondták, hogy jó, nekik akkor is kell, szóval én 800-at kértem érte, ő azt mondta, ad érte 400-at. Meg hiv addig trérelt. Mondta hogy ezt így senki nem veszi meg, stb. Odaadtam neki, kifizették. Egy fél év múlva hallom vissza egyik autófényező ismerőstől, hogy képzeld itt volt a Toyotád, amit eladtál. Mondta, hogy milyen olcsón vettem átvertem vele a srácot, hogy hengerfejes

- idézte fel a pórul járt eladó.

Így ne válj áldozattá

A Budapesti Autósok Közössége a többi között azt tanácsolja, hogy ha végül sikerül megállapodni az adásvételben, akkor alaposan nézd át az adásvételi szerződést, az adatokat egyeztesd le a vevő irataival.

A kilométeróra állását pontosan, precízen írd le. Az adásvételi szerződés időpontját óra-percre is érdemes, fontos beírni.

A precizitás azért is fontos, mert az ilyen csalók általában továbbértékesítik az olcsón kicsalt autókat - a legtöbb esetben jócskán visszatekert kilométerórával. Ha pedig eljárás, nyomozás indul az ügyben, és eljutnak a hatóságok akár hozzád is, akkor bizonyítani kell az adásvételivel, hogy amikor te továbbadtad az óratekerőnek, akkor még rendben volt a kilométeróra állása.

Ha felhív valaki, hogy megnézné a kocsit, célszerű nem házhoz hívni az érdeklődőt, hanem valamilyen forgalmas helyre - benzinkútra, áruházi parkolóba stb. Bár rajta lesz az adásvételin a lakcímed, de vélhetően nem az első érdeklődő fogja megvenni a kocsit, azt pedig nem kell mindenkinek tudnia, hogy hol laksz.

Abszolút mindegy, hogy milyen emberekről van szó, de ha nem szimpatikus, vagy úgy érzitek, hogy probléma lehet vele, akkor inkább várjátok ki a következő vevőt. Mert jönni fog, nagyon pörög a piac, manapság nagyon könnyű autót eladni

- tették hozzá. Illetve azt fontos még aláhúzni, és jól megjegyezni, hogy a magántulajdonhoz való jog mindenkit megillet. Tehát attól még, hogy feteszed egy használtautós portálra az autódoat, és eljön megnézni egy vevő, te bármikor mondhatod, hogy mégsem akarod eladni. Az pedig nem érdekes, hogy esetleg messziről jött az érdeklődő: hiába háborog, hogy meghíusult az üzlet, még az útiköltségét sem kell kifizetned!

Emellett, ha valaki eljön megnézni az autódat, érdemes nem egyedül menni a találkozóra: ha van lehetőséged, legalább egyvalakit kérj meg, hogy kísérjen el, és tartsa szemmel az érdeklődőket ő is. Mindig kontrollálni kell, hogy az érdeklődők mit csinálnak a kocsival - elkerülendő például a fenti, olajbetöltős esetet. "Hangsúlyozzuk, nem kell azért paranoidnak lenni, de sajnos egy ilyen világban élünk. Ezek a jelenségek vannak, és valószínűleg lesznek is,. és ha nem akartok áldozattá válni, akkor fontos odafigyelni."

Az is fontos, hogy ne hagyjátok, hogy mások is beleszóljanak a társaságból az adásvételbe. Ez csak rátok tartozik, nyugodtan meg lehet mondani, hogy "ön uram, milyen minőségben tartózkodik itt, ön a vevő? Nem? Akkor ne haragudjon, a vevővel szeretnék a továbbiakban tárgyalni."

- szögezték le a YouTube-csatorna szerkesztői.

JÓL JÖNNE 800 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 800 ezres forintos hitelösszeget és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 17 775 forintos törlesztőrészlettel a Raiffeisen nyújtja (THM 13,41%), de nem sokkal marad el ettől a K&H 18 198 forintos törlesztőt (THM 13,79%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Cetelem, az OTP, valamint a CIB konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 2 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk