19 °C Budapest

Csaknem 100 háziorvosi praxist töltöttek be tavaly, pályázaton keresztül

MTI
2017. január 17. 13:00

Országszerte 96 háziorvosi praxist töltöttek be tavaly az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkárságának pályázatán keresztül, a nyertes pályázók legalább négyéves szolgálati időt vállaltak.

A 642,3 millió forintos pályázatot már 2016 februárjában meghirdették, és míg 2015-ben 71 nyertes pályázó volt, addig tavaly a 112 pályázatból 103-at minősítettek nyertesnek. A pályázók közül 96-an kötötték meg a támogatáshoz szükséges szerződést, amelyben vállalták, hogy az adott háziorvosi szolgálatban legalább négy éven keresztül önálló orvosi tevékenységet végeznek.

Az alapellátási rendszer hatékonyságának növelése elképzelhetetlen a háziorvosi praxisok megfelelő működése nélkül, ezért hirdették meg tavaly is a praxisvásárlási programot.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem