16 °C Budapest

Cáfolják a koronavírus-összeesküvést: mindenre van magyarázat

MTI
2020. március 19. 15:53

 A Covid-19-járványt okozó új koronavírus természetes evolúció eredménye egy friss tanulmány szerint, amelynek szerzői nem találtak bizonyítékot arra, hogy laboratóriumban hozták volna létre a kórokozót.

A Nature Medicine aktuális számában megjelent kutatás során az új koronavírus (Covid-19) és a vele rokon vírusok géntérképéről nyilvánosan rendelkezésre álló adatokat elemezték - számolt be róla a ScienceDaily.com tudományos-ismeretterjesztő portál.

Összehasonlítva az ismert koronavírustörzsek genomját, biztonsággal megállapíthatjuk, hogy az új koronavírus természetes folyamatok eredménye.

- mondta Kristian Andersen, a Scripps Kutatóintézet immunológusa, virológusa, a tanulmány egyik szerzője. A kutatásban a Tulane-i Egyetem, a Sydneyi Egyetem, az Edinborough-i Egyetem és a Columbia Egyetem kutatói is részt vettek.

Tavaly december 31-én értesítették a kínai hatóságok az ENSZ Egészségügyi Világszervezetét (WHO), hogy egy új koronavírus-járvány súlyos tüneteket okoz. Röviddel a járvány kitörése után kínai tudósok szekvenálták a vírus génjeit, az adatokat nyilvánosan elérhetővé tették a világ tudományossága számára. A génszekvenálás adatai azt mutatták, hogy a kínai hatóságok gyorsan észlelték a járványt, és azt, hogy a Covid-19-esetek száma az emberről emberre terjedés miatt növekszik, miután egyetlen alkalommal bekerült az emberi populációba. Andersen és kollégái ezeket a szekvenálási adatokat használták, hogy felderítsék az új koronavírus eredetét és evolúcióját.

A vírus több olyan jellegzetességére összpontosítottak az elemzésben, amelyek az eredetéről árulkodnak, mindenekelőtt a felszínéről kiálló fehérjetüskékre, amelyekkel megragadja az emberi vagy állati sejteket és beléjük hatol. A tüske egyik fontos fehérjéjét, az úgynevezett "molekuláris konzervnyitót", vagy RBD-t vizsgálták, amely a gazdasejtet megragadva lehetővé teszi, hogy a vírus kinyissa azt és bejusson a sejtbe.

Azt találták, hogy az új koronavírus fehérjetüskéjének RBD-része úgy változott, hogy hatékonyan támadhassa az emberi sejtek külső részén található ACE2 nevű molekulát. A fehérjetüske annyira hatékonyan kötődött az emberi sejtekhez, hogy a tudósok arra jutottak, természetes szelekció eredményezte a létrejöttét, nem genetikai tervezés.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A természetes kialakulást bizonyítja a vírus "gerince", vagyis teljes molekuláris szerkezete, ez volt a másik, amit megvizsgáltak. Ha valaki megpróbált volna új koronavírus-kórokozót szerkeszteni, akkor egy már ismert, betegséget okozó gerincéből indult volna ki. Ezzel szemben a kutatók az találták, hogy az új koronavírus gerince lényegesen eltér a már ismert koronavírusokétól, és leginkább a denevérekben és tobzoskákban található rokon vírusokhoz hasonlít.

"A vírus két fontos jellemzője, a tüske RBD-jének mutációi és a gerince kizárja, hogy laboratóriumi manipulációból származhatna az új koronavírus" - mondta Andersen.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm