5 °C Budapest

Bírságolt az MNB: több hiányosságot is találtak a Groupama Biztosítónál

2021. január 12. 12:31

Az MNB összesen 49,5 millió forint bírságot szabott ki a Groupama Biztosítóra, egyebek közt kgfb állománykezelést, az IT-biztonságot, a javadalmazási politikát, kockázatkezelési rendszert, illetve az ügyféltájékoztatást és a panaszkezelést érintő jogsértések miatt. A feltárt szabálytalanságok alapvetően nem befolyásolják a biztosító megbízható működését - közölte a jegybank.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendszeres ellenőrzései keretében átfogó vizsgálatot folytatott a Groupama Biztosító Zrt.-nél (Groupama). A vizsgálat 2017 májusától a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át. Bár a jegybank több hiányosságot is feltárt, ezek alapvetően nem érintik a biztosító megbízható működését.

Mint az MNB feltárta, a biztosító a befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosítási állománykezelése során nem minden esetben tartotta be a kötvény előállítására és annak kiküldésére rendelkezésre álló határidőt. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosításai (kgfb) esetében emellett többször megsértette a kár- és kötvénynyilvántartó, illetve az üzembentartó felé fennálló tájékoztatási kötelezettségét.

A vizsgálat az ellenőrzött élet és nem-életbiztosítási termékek szerződési feltételeiben is több jogszabálysértést állapított meg, egyebek közt annak kapcsán, hogy a Groupama a szerződési feltételek egyoldalú módosítását lehetővé tevő alapos okokat nem kielégítő módon határozta meg.

Az informatikai terület vizsgálata során az MNB szabálytalanságként azonosította többek között, hogy a Groupama nem megfelelően végezte el a tesztkörnyezetben felhasznált adatok anonimizálását, illetve nem rendelkezik a rendszerbiztonsági kockázattal arányos vírus- és más rosszindulatú program elleni védelemmel.

Fogyasztóvédelmi problémának számított, hogy a biztosító több esetben hiányosan tájékoztatta az ügyfeleket egyebek közt a termékismertető egyes kötelező tartalmi elemével összefüggésben, a kgfb esetében pedig a díjfelszólító levelek bizonyos esetekben való megküldésének elmaradása, illetve a károsult kártérítési igényével összefüggő tájékoztatások hiányos volta vagy azok elmaradása volt megállapítható. Az MNB átfogó vizsgálatai keretében nagy hangsúlyt fektet a kárrendezés széles termékkörben történő vizsgálatára, melynek keretében a biztosító belső szabályozásával és a határidők számításával kapcsolatban javaslatokat fogalmazott meg vezetői levélben.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Groupama emellett több alkalommal nem vett fel jegyzőkönyvet a szóbeli ügyfélpanaszokról, azokat a panasznyilvántartásában sem rögzítette, s hiányosságok merültek fel a telefonos panaszok kezelésénél is. Ugyancsak sérültek a panaszok teljes körű, határidőben történő megválaszolására, illetve a jogorvoslati tájékoztatásra vonatkozó jogszabályi előírások.

Mindezek alapján a jegybank ma publikált határozatában kötelezte a Groupamát a feltárt hiányosságok megszüntetésére. A Groupamának a legtöbb jogsértés kapcsán idén június végéig kell beszámolnia az MNB határozataiban előírt intézkedések teljesítéséről. A feltárt jogsértések miatt a jegybank 39,5 millió forint felügyeleti és 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott a biztosítóra.

A bírságösszeg meghatározásakor a jegybank figyelembe vette többek közt a biztosító által elkövetett jogszabálysértések viszonylagosan jelentős súlyát, illetve azok lehetséges hatásait. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor a biztosító együttműködő magatartása a jegybanki vizsgálat során, és az, hogy több kockázati kategóriában alacsony, vagy mérsékelt kockázatot azonosított az MNB.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem