8 °C Budapest

Bekövetkezett, amitől tartottunk: egész Olaszországot lezárják az új koronavírus miatt

2020. március 9. 22:26

Egész Olaszország lezárják keddtől az új koronavírus miatt. Ezt maga az olasz miniszterelnök jelentette be hétfő este. Az országban csak munkába lehet majd járni, és csupán vészhelyzet esetén lehet komozdulni otthonról.

Egész Olaszország mostantól zárva van

-jelentette be hétfő este Giuseppe Conte, olasz miniszterelnök, aki szerint az intézkedést a polgárok, különösen a legsebezhetőbb személyek védelme érdekében hozták meg.

A határozat keddtől lép életbe, az országban betiltanak minden rendezvényt, csak munkába lehet majd járni, valamint csak vészhelyzet esetében lehet kimozdulni. Bezárnak a mozik, diszkók, konditermek, nem lesznek temetések, esküvők, sem pedig sportrendezvények.

Az intézkedés - a jelenlegi tervek szerint - április 3-áig tart.

Közölte, az utcára ki lehet menni, de kerülni kell a csoportos találkozókat. A tömegközlekedés továbbra is működik, de városát csak az hagyhatja el munkavégzés kapcsán vagy egészségügyi okból, aki erre engedélyt kap.

"Tudom, hogy nehéz megváltoztatni mindennapi életünket, de azonnal cselekedni kell, a fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt" - mondta a miniszterelnök. Olaszországban napról napra több mint ezerrel emelkedik a diagnosztizált fertőzöttek száma, számuk meghaladta a kilencezret, a halálos áldozatok száma 463.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 11:18
Költözik az RTL jelentős része, beleértve a hírstúdiót is. Azért a Camponánál lévő helyszíntől sem v...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
Bankmonitor  |  2024. április 15. 12:48
Miért lenne szükségem életbiztosításra? Ha meghalok, mindenem a családé lesz, nekem akkor már nincs...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem