16 °C Budapest

Bekeményítettek a zsaruk: ezek a szabálysértők azonnal a fogdára mennek

2020. január 5. 12:29

Bekeményített a rendőrség az ittas járművezetőkkel szemben Pest megyében. Akiknél a szonda alkoholos befolyásoltságot jelez, azt azonnal őrizetbe veszik és a szabálysértési bírság kiszabásáig, vagy az ítéletig nem is engedik ki. Az ittas vezetők tavaly csaknem 1400 balesetet okoztak itthon, ami az összes, személyi sérüléssel járó baleset nyolc százaléka. A halálos baleseteknél az ittasság a második leggyakoribb ok - hangzott el az M1 Híradójában.

Ittas vezetésen ért járművezetőket állítottak elő a rendőrök a Ceglédi Járásbíróságra. Egyikük, egy 36 éves férfi január elsején Tápiószőlősön haladt a kocsijával, amikor megállították a rendőrök. A szonda a légalkohol-koncentráció bűncselekményi határának több mint ötszörösét mutatta. A másik, 36 éves férfi is részegen vezetett Újév napján. Körülbelül két üveg bort ivott meg, mielőtt motorra ült. A Ceglédi Rendőrkapitányság mindkét ittas vezetőt őrizetbe vette.

A Ceglédi Járásbíróság az elkövetők közül az egyiküket egy év, a másikat egy év két hónap szabadságvesztésre ítélte, mindkettőjük büntetését a bíróság próbaidőre felfüggesztette, valamint az egyik férfit másfél évre, a másikat kettő és fél évre tiltotta el a közúti járművezetéstől

- mondta Jagusztin Tamás a Pest Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Válogass a legjobb személyikölcsön ajánlatok között a Pénzcentrum kalkulátorában!

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője nem cáfolta, hogy a hatóságok bekeményítettek az ittas járművezetőkkel szemben.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy járművet csak az vezethet, akinek szeszes ital fogyasztása utáni alkohol nincs a szervezetében. Aki mégis ittasan, vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, az hatalmas kockázatot vállal és nem csak saját magát veszélyezteti, hanem a közúti közlekedésben résztvevőket, olykor természetesen a saját utasaikat is. Ennek természetesen komoly jogi következményei vannak

- mondta az M1 Híradónak Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Pest megyei rendőrök a hét végén is akcióznak, hogy kiszűrjék a forgalomból az ittas vezetőket. Akinél a műszer a nullánál nagyobb légalkohol-koncentrációt jelez, azt 0,25 ezrelék alatt szabálysértési, afölött bűnügyi őrizetbe veszik. Az ittas vezetéssel meggyanúsított sofőröket az ügyészség gyorsított eljárásban állítja bíróság elé.

A Pest Megyei Főügyészség, illetve a Pest Megyei Főügyészség illetékességi területén lévő járási ügyészség természetesen minden esetben partnerek a rendőrkapitányságokkal való együttműködésben, hogy az ittas vezetőket minél hamarabb bíróság elé lehessen állítani

- hangsúlyozta Jagusztin Tamás a Pest Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem