21 °C Budapest

Baj van: Olaszországban ismét megugrott a fertőzöttek száma

MTI
2020. március 26. 22:01

Hatszázhatvankettővel emelkedett Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában, és így 8165-re nőtt a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak a száma - közölte csütörtök esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma a szerdai 3491-hez képest csütörtökre mintegy 1000-rel növekedett.

A polgári védelmi hatóság hangsúlyozta, hogy a valós adatok a közölteknél is magasabbak, mivel nem tartalmazzák Piemont tartományt, amelynek megkésett számait a péntekiekhez adják majd hozzá. Az "új" elhunytak száma csökkent, de a polgári védelem szerint továbbra is magas: szerdán 683, kedden 743, hétfőn 602, vasárnap 650, szombaton 793 beteg halt meg, míg az elmúlt 24 órában 662. 

Az újonnan diagnosztizált betegek száma az utóbbi öt napban mért enyhe, de fokozatos csökkenés után emelkedett ismét hirtelen, 4492-re. A gyógyultak létszáma majdnem ezerrel 10 361-re nőtt. A gyógyultakat és halottakat is számolva 80 539-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. A gócpont Lombardiában a bizonyított fertőzöttek száma 2543-mal emelkedett a szerdai 1643-hoz képest. A tartományban egy nap alatt 387-en haltak meg a korábbi 296-hoz képest.

Szakértők nem zárták ki, hogy elérkezett a "tetőzés", amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezekben a napokban várt. Agostino Miozzo a polgári védelmi hatóság helyettes vezetője kijelentette, a hirtelen esetnövekedés okait még vizsgálják. A WHO főigazgató-helyettese Ranieri Guerra hangsúlyozta, a számok alakulásától függetlenül, az olaszoknak továbbra is szigorúan be kell tartani az óvintézkedéseket. 

Attilio Fontana lombardiai kormányzó az MTI-nek adott korábbi interjúban felszólítást intézett a világ orvosaihoz, ápolóihoz, segítsenek a teljesen "elcsigázott" lombardiai egészségügyi dolgozóknak. A lombardiai Pavia város fertőző betegségekre szakosodott kórháza főorvosa Raffaele Bruno kezelte az olaszországi első számú betegként ismert 38 éves Mattiát, aki tizennnyolc napig feküdt intenzív osztályon. Raffaele Bruno úgy nyilatkozott, sohasem fogja elfelejteni a február 20-i éjszakát, amikor Mattia teszteredményéből megértették, hogy az új koronavírus nemhogy megérkezett, de el is terjedt Olaszországban. "Hosszú idő kell, amíg vissza tudjuk állítani a normalitást az egészségügyben" - mondta. Megközelítette a negyvenet az elmúlt egy hónapban elhunyt olasz orvosok száma, és túllépte a 6 ezret a megbetegedett egészségügyi dolgozóké.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Lombardiával határos, 4,3 millió lakosú Piemont tartományban legutolsó adatai szerint eddig több mint 18 ezer tesztet végeztek, mintegy 7 ezer bizonyított fertőzöttet számolnak, majdnem ötszáz halottal. A betegek nagy része a régió idősotthonaiból származik. Az 5,8 milliós Lazio tartományban alig teszteltek, és a több mint ezer regisztrált fertőzött több mint egyharmada szintén idősotthonban élt.
Gyógyultan hagyta viszont el Rimini város kórházát egy 101 éves férfi, aki pozitívnak bizonyult, de egy hét után túl volt a betegségen.
A polgári védelem közölte, hogy vezetője Angelo Borrelli lázasan házi karanténban van, de negatívnak bizonyult a koronavírus-teszten.
Sajtóértesülések szerint Vatikánváros lakóit is tesztelték csütörtökön, köztük Ferenc pápát, miután egyik közeli munkatársa pozitívnak bizonyult. Az eredményt a Vatikán nem közölte. Az egyházfőt már március elején is tesztelték, és akkor negatívnak bizonyult.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem