16 °C Budapest

Az orvosok fele magánban is rendel: őket nehéz helyzetbe hozza az új törvény

2020. október 13. 08:30

A magyar orvosok legalább felének van rendelése a magánegészségügyben az állami munkahelyén kívül. Így a magánellátás és az állami finanszírozású egészségügy a törvény sorai között kiolvasható merev szétválasztása mindenkinek káros lehet, és mindkét rendszert megbéníthatja.

Bár hivatalos adat nem áll rendelkezésre,  az orvosok legalább felének az állami munkahelyén kívül a magánegészségügyben is van rendelése, vagyis a magánszolgáltatóknak jelentős elszívó hatásuk van

- mondta a 24.hu-nak Leitner György. A magánellátás és az állami finanszírozású egészségügy a törvény sorai között kiolvasható merev szétválasztása mindenkinek káros lehet, és mindkét rendszert megbéníthatja - jelentette ki a Primus Egyesület elnöke, egyben az Affidea Magyarország magánszolgáltató vezérigazgatója.

A szakember szerint az egészségügyi dolgozók jogviszonyának átalakításával az egész rendszerre ható törvényből a béremelés és a hálapénz szigorúbb kriminalizálása örömteli, az előrelépésnek azonban nagy ára van. Például a röghöz kötés, ami a magán- és a közellátást is hátrányos helyzetbe hozhatja szerinte.

Téves az a megközelítés, hogy csak a magán- vagy az állami ellátás dől össze, mindkettőt negatív hatások érik majd.

A szakértő elmondta: a műtétes szakmákat különösen érzékenyen érintheti a törvény, több szakember, sőt az orvoskamara is azt prognosztizálja, hogy néhány akár el is tűnhet a magánszolgáltatók kínálatából. Az egészségügy komplex rendszer, és sok elemet kell változtatni ahhoz, hogy érdemben javuljon - mondta Leitner. Az egészségügyi ellátásból évről évre egyre nagyobb szeletet kihasító magánegészségügy erősségét azonban nem a fekvőbeteg-ellátás mutatja igazán.

A járóbeteg-ellátás - elsősorban bizonyos szakorvosi vizsgálatok, a labor- és képalkotói diagnosztika - 50 százaléka a magánellátásban történik, már csak ezért sem lenne sok értelme a két rendszer teljes különválasztásának.

- ismertette. Gyakori az is, hogy közfinanszírozott műtétek, illetve szakorvosi konzultációk kiegészítő vizsgálatait is a magánszféra vállalja magára, tehermentesítve az állami ellátást. A járvány első hulláma idején pedig, amikor a közellátás az akut esetek ellátására korlátozódott, a terhesgondozást és a magzati géndiagnosztikát kiugróan sokan keresték a magánszolgáltatóknál.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Márciusban biztosítsa otthonát MFO-val!

Hazánkban megközelítőleg 4 millió lakott ingatlanon van biztosítás, ami azt jelenti, hogy minden negyedik háztartás védtelen az elemi károk, a tűzesetek vagy épp a betörés...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 08:35
Négy epizód készül az olimpiai, Európa-bajnoki és világbajnoki címet is megszerző profi magyar boksz...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem