13 °C Budapest

Az egyik legúlyosabb covid-szövődmény: ebbe az egészséges szervezet is belerokkanhat

2021. február 6. 18:00

A koronavírus különböző szövődményeivel kapcsolatban évek múlva bizonyára sokkal többet tudunk majd, azonban már napjainkban is számtalan jel utal arra, hogy az elsősorban légzőszervi betegségnek tartott kór a szívet is károsíthatja. Egyre több olyan vizsgálati eredmény lát napvilágot, amely korábban egészséges embereknél mutat ki szív-érrendszeri érintettséget a fertőzést követően.

A tudomány jelenlegi állása szerint a koronavírus-fertőzés egy több szervet és a szervezet egészét érintő gyulladásos folyamat, ami nem más, mint a szervezet válaszreakciója a fertőzés leküzdésére. Bizonyos esetekben azonban a szervezet túl hevesen reagál, és a túl sok gyulladás következtében egyes szervek közvetlenül vagy közvetetten károsodhatnak, sőt sejtelhalás, szövetkárosodás és szervi károsodás léphet fel. A Czeizel Intézet kardiológus szakemberei ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy

a COVID-19 vírus szívet érintő szövődményei egyszerűen megelőzhetők, kiszűrhetők egy fertőzés utáni általános kardiológiai vizsgálattal.

Ki lehet érintett?

A szívet érintő szövődmények kapcsán természetesen kiemelten érintettek azok, akiknek kórtörténetében szerepel szív-érrendszeri előzmény. Ilyen lehet például, ha valaki korábban stroke-on vagy szívrohamon esett át, de a kevésbé veszélyesnek tűnő magas vérnyomás vagy szívritmus-zavar is komoly kockázatfokozó tényezőnek számít.

Fontos azonban kiemelni, előfordulhat, hogy teljesen egészséges és már gyógyultnak nyilvánított - azaz negatív koronavírus-teszttel rendelkező - páciens esetében derül fény szívkárosodásra. Esetükben a fertőzés közvetlenül a szívet támadja meg, amely akár életveszélyes is lehet - mindez ráadásul a tudomány jelenlegi állása szerint semmilyen összefüggést nem mutat a betegség lefolyásának súlyosságával: akár enyhe tünetekkel jelentkező betegség után is felléphet súlyos szívkárosodás. A leggyakoribb szív-érrendszeri szövődmény a szívizomgyulladás, de a fokozott véralvadási képesség miatt nő a stroke, a szívroham, illetve az egyéb szívelégtelenségek kockázata is

- mondták el a szakemberek.

Mikor érdemes orvoshoz fordulni?

A legfontosabb, hogy minden esetben csak fokozatosan szabad visszatérni a korábbi életritmushoz. Sok esetben hetekkel a fertőzés után is gyengeségre, általános izom- vagy ízületi fájdalmakra panaszkodnak az érintettek, még azok is, akiknél a vírus csak enyhe lefolyású volt.

Szív-érrendszeri szövődmény állhat fenn, ha betegség után huzamosabb ideig csökkent fizikai terhelhetőség tapasztalható, de a mellkasi fájdalom, a légszomj, illetve a nyugalmi állapotban is magas pulzusszám, a vérnyomásingadozás és az ödémásodás is tünet lehet. Ezekben az esetekben mindenképpen javasolt a fertőzés utáni kardiológiai szűrés. Emellett élsportolók, illetve egyesületi keretek között sportoló iskolások számára kötelező, illetve 40 év feletti állóképességi sportot űző amatőr sportolók számára pedig ajánlott a vizsgálat

- hangsúlyozták.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Miből áll a szűrővizsgálat?

A szívérrendszer állapotának felmérése, valamint a szövődmények keresése több vizsgálat elvégzésével történik, amelyeket a kórtörténet határoz meg. Többek között tartalmaz az egyszerű vérnyomásméréstől, és laboratóriumi vizsgálatoktól kezdve, EKG-t, terheléses EKG-t, szívultrahangot, de szükség esetén szív MRI-re is sor kerülhet.

Természetesen az is előfordulhat, hogy a fáradékonyságot egyszerűen a karanténban töltött inaktív hetek, illetve a fertőzés következtében legyengült szervezet okozza. Amennyiben a szűrővizsgálatok során nem találnak semmi szövődményt vagy elváltozást, lassan - fokozatosan növelve a terhelést - vissza lehet térni a korábbi életformához

- tették hozzá.

Mindezeket összegezve valójában az a legjobb, ha mindent megteszünk, hogy elkerüljük a betegséget, hiszen hamarosan egyre többek számára elérhető lesz a fertőzéssel szemben hatékony védelmet nyújtó vakcina.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem