2021. január 28. csütörtök Károly, Karola

Atyaég! Súlyos károkat okozott Magyarországon a horvátországi földrengés


A decemberi 28-29-i horvátországi földrengések Magyarországon is okoztak anyagi károkat. Két nap alatt több száz bejelentés érkezett a biztosítókhoz, amelyek arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban ezek száma még nőni fog, állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a közleménye.

A hét eleji horvátországi rengések közül alapvetően a keddi, 6.5-ös erősségű földmozgás nyomán keletkeztek anyagi károk magyar területen is, elsősorban a Dunántúl déli részén. A biztosítókhoz szerda estig több mint ötszáz bejelentés érkezett főként Baranya, Somogy, Zala, Tolna megyéből, de kisebb mértékben Budapestről, Veszprém, Fejér megyéből is. A károk összesített nagysága előreláthatólag meghaladja a százmillió forintot. A jellemző bejelentések: levált a vakolat, repedések keletkeztek a fő- és melléképület falán, a födémen, az ablaküveg megrepedt vagy betört, súlyosabb esetekben megdőlt a kémény vagy éppen burkolatok repedtek meg.

Több társaság is jelezte, hogy az adatok nem véglegesek, további bejelentésekre számítanak. A biztosítók arra kérik ügyfeleiket, hogy amint szembesülnek az okozott károkkal, tegyék meg bejelentéseiket, személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is. (A szerződések is rögzítik, hogy az ügyfeleknek a károk észlelésétől a bejelentés megtételéig mennyi idő áll rendelkezésükre - jellemzően 3-5 nap.) Az idei évben a veszélyhelyzet felgyorsította az informatikai fejlesztéseket, a digitalizációt a kárbejelentések területén, sőt már a kárrendezéssel kapcsolatban is van online megoldás. Minderről a honlapok részletesen tájékoztatják az érdeklődőket. Több társaság a távoli kárfelvétel választását javasolja az ügyfeleinek, amennyiben a feltételek adottak ehhez az aktuális kár esetében. Van olyan biztosító, amelynél a telefonon bejelentett egyszerűbb esetek egy megajánlott összeg elfogadásával zárulhatnak. Egyesek már bevezették, másoknál előrehaladott állapotban tart a videós kárszemlézés, amellyel a korábbinál lényegesen gyorsabban, akár 20-30 perc alatt mérhetőek fel a károk. A személyes kárszemléig, amennyiben az mégis szükségessé válik, csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével. 

A mostani bejelentések nyomán kifizetendő kárösszegek egyébként nem számítanak kirívónak, egy-egy nagyobb nyári vihar ugyanis akár több milliárdos nagyságrendben is megterheli a biztosítói kasszákat. Mindenki, aki rendelkezik lakásbiztosítással, számíthat az okozott károk megtérítésére, mivel valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy, mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb. Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. (Az MNB tavalyi statisztikája szerint a lakásbiztosítások átlagára évi 36 ezer forint.) A mintegy négymillió magyarországi lakóingatlannak jelenleg a 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással. A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosítási ismeretekről, tudnivalókról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked