15 °C Budapest

Áprilistól két biztosítóval is kevesebb lesz Magyarországon

2018. március 28. 18:00

Április 1-jén lezajlik három magyar biztosítótársaság egyesülése. Az egyesüléshez kapcsolódóan egyik biztosító ügyfeleinek sincsen tennivalója, a meglévő biztosítási szerződések változatlan feltételekkel hatályban maradnak.

2018. április 1-jén lezajlik a bécsi székhelyű Vienna Insurance Group (VIG) három magyar biztosítótársaságának egyesülése. Az Erste Biztosító, az Union Biztosító és a Vienna Life Biztosító a jövőben Union Biztosító néven folytatja tevékenységét. Az egyesüléshez kapcsolódóan egyik biztosító ügyfeleinek sincsen tennivalója, a meglévő biztosítási szerződések változatlan feltételekkel hatályban maradnak.

Az MNB engedélyét követően a Cégbíróság 2018. március 31-i hatállyal bejegyezte a három magyar VIG biztosító egyesülését. Míg az Erste és a Vienna Life a személybiztosítási területen működik, az Union Biztosító az élet- mellett a nem-életbiztosítások szegmensében is jelentős piaci jelenléttel bír. A 2017. év végi előzetes adatok alapján a három biztosító összesített díjbevétele tavaly meghaladta a 76 milliárd forintot, ebből 31,1 milliárd forint a nem-élet-, míg 45,3 milliárd az életbiztosításokból befolyó összeg. Az új Union Biztosító ezzel várhatóan a teljes magyar biztosítási piac hatodik, míg az életbiztosítási szegmens ötödik legnagyobb szereplője lesz.

Az egyesülésre vonatkozó döntés a VIG azon stratégiai irányába illeszkedik, amely (Horvátország, Lengyelország és Szerbia mellett) Magyarországot is azon piacok közé sorolja, ahol a cégcsoport középtávon legalább 10 százalékos részesedést kíván elérni.

"Az Union Biztosító az egyesülést követően mindhárom biztosító szerződéses kötelezettségeit maradéktalanul teljesíti, így azok változatlan feltételek és kondíciók mellett érvényesek" - jelentette ki Lehel Gábor, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm