8 °C Budapest

Alultáplált gyermekek: ez veszélyezteti őket a hazai kórházakban

Pénzcentrum
2014. április 17. 18:00

A magyarországi kórházakba került gyerekek kétharmadát érinti az alultápláltság kockázata. Ez derült ki az úgynevezett Strong vizsgálatból, amely huszonhét hazai intézmény vizsgálati eredményeit összegzi. Tévhit, hogy az alultápláltság csak a rossz szociális körülmények közt élő gyerekeknél alakul ki.

A sovány, nagyon kóros testsúlyú gyermekeket nevezzük alultápláltnak, de a kiterjesztett értelmezések szerint a vashiányosak és a D-vitamin hiányosak is alultápláltnak minősülnek. Ennek alapján tehát egy túlsúlyos, kövér gyermek is alultáplált - mondta el Veres Gábor, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának gasztroenterológusa. Rámutatott, hogy ez a fajta alultápláltság nem csak Magyarországra jellemző, hanem a környező országokra is. A gyorséttermek elterjedése, a nem megfelelő összetételű, túl magas cukor és zsírtartalmú ételek fogyasztása véleménye szerint mind ehhez vezet.

Veres Gábor elmondta, hogy a huszonkét hazai egészségügyi intézményben végzett Strong felmérésnek az volt a célja, hogy négy alapvető kérdés alapján felmérje a gyermekeknél az alultápláltság kockázatát. Korábban ennek megállapítása jóval hosszabb időt vett igénybe. "A négy kérdés a következő: a gyermeknél van-e valamilyen krónikus alapbetegség, továbbá van-e krónikus - tehát két-három hétig fennálló - hányás, hasmenés, fogyás. Ha ezek jelen vannak, akkor fokozott a kockázat az alultápláltságra" - ismertette Veres Gábor. Ezt a kérdőívet egyébként hamarosan a háziorvosok is megkapják, s ennek alapján perceken belül fel tudják mérni a veszélyeket.

A kórházakban elvégzett felmérés alapján a gyermekek 15 százaléka kórosan alultáplált. Számukra az orvosok megfelelően ellenőrzött gyógytápszereket és ivóoldatokat írhatnak fel, amelyek biztosítják a megfelelő energia, fehérje, nyomelem- és vitamin bevitelt. Emellett a vas -és a D-vitamin megfelelő pótlása szükséges. A gasztroenterológus szerint alultápláltságnál a legnagyobb kockázat a fertőzésre való hajlam, tehát gyakrabban kap meg bakteriális vagy vírusos fertőzéseket a gyermek. Ha pedig bármi miatt kórházba kerül, hosszabb ideig lesz ott, ha netán sebészeti beavatkozásra van szükség, akkor hosszabb a sebgyógyulása.

Az alultápláltság leggyakoribb tünete a mindennapokban a gyakori fertőzés, a csontok nem megfelelő ereje és a vashiány - ez utóbbi a szellemi fejlődésben érhető tetten, a megfelelő vas-ellátottság a jó IQ-hoz szükséges - magyarázta a szakorvos.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem