7 °C Budapest

Akár 20 százalékkal is drágulhat a kötelező biztosítás

2014. november 2. 10:00

Ugyan a végleges számokat még nem ismerjük, viszont az látható, hogy a 15 biztosító által közzétett tarifák alapján a kötelező biztosítások díjemelkedésére lehet számítani, ami egyes szolgűltatóknál akár a 20 százalékot is elérheti. Sokaknak megérheti tehát a biztosítóváltás, de a szakértők szerint még így is kevesebben köthetik újra a szerződésüket.

A szombat éjféli határidőig mind a 15 érintett biztosító új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) tarifát hirdetett. A Netrisk.hu által végzett első számítások azt mutatják, hogy folytatódik a tavaly megkezdődött díjemelkedés. Bár van olyan társaság, amelyik a tavalyi árszint közelében hagyta tarifáit, néhány szereplő átlagosan 15-20 százalékkal is emelte díjait. Az átlagos díjnövekedés mértéke azonban ennél kisebb lehet: a piacvezető online biztosításközvetítő a kampányban a nála kötött új szerződések átlagdíját 12 500 forint körüli szintre várja, szemben a tavalyi 11 300 forintos mértékkel.

Az átlagdíjak alakulása egyértelműen csak a néhány óra múlva megkezdődő konkrét kötések nyomán válik egyértelművé

- hangsúlyozza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. - Az azonban biztos, hogy az autósok többsége az idei kampányban a tavalyinál magasabb biztosítói díjakkal fog találkozni. A díjnövekedést az idén is elsősorban a kármentesen vezető autósok, illetve azok tudják ellensúlyozni, akik egyidejű casco- vagy lakásbiztosítás megkötésével akár jelentős mértékű együttkötési kedvezményt tudnak elérni.

Mi jött be az előrejelzésekből?

Korábbi cikkünkben körüljártuk, hogy mire számítanak a biztosítási alkuszok idén. Az adatok feldolgozása során kiugró érdekességeket egyelőre nem tapasztaltak a CLB szakértői, az már viszont egészen biztos, hogy az átszerződési kedvet az a díj fogja meghatározni, amelyet az autósok jelenlegi biztosítója kalkulál - szaknyelven indexál - nekik 2015-re.

Ezzel kapcsolatban már vannak, és még lesznek is nagy meglepetések

- szögezi le Németh Péter, a CLB értékesítési és kommunikációs igazgatója. Az indexdíjakat tartalmazó értesítőket folyamatosan kapják az emberek, s az eddigiek alapján kiderül, hogy jó néhány biztosító durván, akár 10- 15 ezer forinttal is emelné a meglévő szerződésekhez tartozó tarifát. Arra, hogy miért nem becsülik meg jobban, s miért nem kényeztetik kedvezményekkel régi ügyfeleiket a társaságok, az lehet a magyarázat, hogy sok autós nem foglalkozik a biztosításával, egyszer megkötötte, s azóta csak fizeti a díjat a nélkül, hogy rendszeresen ellenőrizné. Úgy tűnik az ilyen "inaktív" ügyfelek még mindig többen vannak, mint ahányan azok, akik a drágítást látva átszerződnek másik biztosítóhoz. Az indexdíjakat legkésőbb november 10-éig meg kell kapniuk azoknak, akiknek most van a biztosítási fordulójuk - ez kétmilliónál több autós -, érdemes megvárni az értesítőt és csak utána dönteni a továbbiakról.

Mennyien válthatnak?

Tavaly 420 ezer autótulajdonos váltott biztosítást a kampányidőszak alatt, az általunk megkérdezett szakértők válaszát összesítve ez idén nagyjából 290 ezren újíthatják meg szerződéseiket, vagy válthatnak biztosítót.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mire kaphatunk kedvezményeket?

Idén valószínűleg a családosok számíthatnak kedvezményekre a biztosítók többségénél. Az igazán jelentős kedvezményeket viszont azok kaphatják, akik más biztosítási terméket is kötnek a KGFB-vel együtt, legyen az casco, vagy akár lakásbiztosítás. Az együttkötésekkel akár 15-30 százalékos kedvezményeket is kaphatunk a szolgáltatónktól.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm