Aggasztó: sok helyre későn érnek ki a mentők

2018. december 5. 08:31

A hívások felében nem sikerül negyed órán belül kiérnie a mentőknek Pest megyében. Összességében 100 sürgős hívásból már csak 64-65 esetben érnek ki 15 percen belül a sürgősségi ellátásra szorulóért.

A szolgálat fürgeségét jelző 15 percen belüli kiérkezések aránya tavaly már csak 64,9 százalék volt - írta az Országos Mentőszolgálat nemrégiben közzé tett 2017-es költségvetési beszámolója alapján a Népszava.

A lap szerint 2014-ben még a sürgős hívások 72,5 százalékában odaértek a betegért 15 percen belül, egy évvel később már 68-69 százalékra romlott ez a mutató. Az OMSZ 2017-es költségvetési beszámolója szerint

  • 100 sürgős hívásból már csak 64-65 esetben érnek ki 15 percen belül a sürgősségi ellátásra szorulóért,
  • negyedükhöz félórán belül érkezett meg a mentő,
  • a segélykérők 9 százalékának fél óránál is többet kellett várnia.
  • Az utóbbi, félórán túli várakozok aránya két éve még csak hét százalék volt.

A legjobb esélyei a Győr-Moson-Sopron megyeiknek van a jó ellátásra: a hívások 79,3 százalékában 15 percen belül ott van a segítség. A legrosszabb helyzetben a Pest-megyeik vannak, itt a hívások felében sem sikerül odaérni negyedóra alatt a beteghez.

Statisztikai összehasonlítás

Cikkünk megjelenése után az Országos Mentőszolgálat közleményt adott ki a fent leírtakkal kapcsolatban, amit változatlan formában közlünk:

A mentők gyorsaságára vonatkozó adatok összehasonlítása 2014 és 2017 vonatkozásában nem megalapozott, hiszen míg 2014-ben az időadatok a mentőápolók által menetlevél papírokon feltüntetett, sokszor kerekített számok voltak, 2017-ben már számítógépek rögzítették a pontos és valid adatokat. A mentőellátás infrastrukturális fejlesztését célzó TIOP 2.2.1. program célja a 15 percen belüli elérés feltételeinek megteremtése volt az ország lehető legnagyobb részén (86,5%). Ezt a célt szolgálta 22 mentőállomás építése olyan területeken, ahol a lakosságszám, geográfiai adatok, útviszonyok és távolságok alapján a 15 percen belüli elérés nem volt lehetséges. Mára, a mentőállomások megépülésével (valamennyi tervezett fejlesztés megvalósult) a kitűzött cél teljesült, a 15 percen belüli elérés feltételei az ország területének több mint 90 százalékán biztosítottak.
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm