2020. július 9. csütörtök Lukrécia

Aggasztó előrejelzés: ennyire fékezi a világgazdaságot a koronavírus

  • MTI
  • 2020. február 23. vasárnap 18:30

 Miközben az IMF az eddig vártnál kisebb idei kínai és globális gazdasági növekedést várt, a kínai jegybank alelnöke azt nyilatkozta egy lapnak, hogy különböző intézkedésekkel tovább növelik a likviditást a gazdaság élénkítése érdekében.

Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szombaton nyilvánosságra hozott közleményében az szerepelt, hogy az új koronavírus várható hatásai miatt az IMF 0,4 százalékponttal 5,6 százalékra fogta vissza Kína idei gazdasági növekedésével kapcsolatos előrejelzését. A washingtoni székhelyű szervezet vezetője a G20-ak pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek rijádi megbeszélésén ismertetett közleménye szerint az IMF az év elején még azzal számolt, hogy a globális GDP növekedése az idén 3,3 százalékra gyorsul a tavalyi 2,9 százalékról. Az új koronavírus megjelenése azonban visszavetette a gazdasági aktivitást Kínában, ezért az IMF most azt várja, hogy a globális gazdaság idei növekedése az eddig várt 3,3 százaléknál 0,1 százalékponttal kisebb, 3,2 százalék lesz.

A közlemény szerint az IMF borúlátóbb forgatókönyvvel is rendelkezik, amely szerint a koronavírus a jelenleginél szélesebb körben terjed el, és ennek a globális GDP-növekedésre gyakorolt kedvezőtlen hatásai elnyúlhatnak. A koronavírus által legsúlyosabban érintett Kínában a jegybank arra készül, hogy további pénzügyi lépésekkel növelje a likviditást.

A kínai központi bank egyik alelnöke a Financial News című üzleti lapnak azt nyilatkozta, hogy a jegybank tovább csökkenti  a referencia kamatlábakat, hogy a vállalati költségek olcsóbb finanszírozásával támogassa a gazdaságot. A jegybank utoljára csütörtökön csökkentette a kamatszintet, az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) 10 bázisponttal 4,05 százalékra, az ötévesekét pedig 5 bázisponttal 4,80 százalékra vitte le a jegybank.
    A kínai jegybank alelnöke arról is beszélt, hogy csökkenteni tervezik a bankok kötelező tartalékrátáját (RRR) is.

A jegybanki illetékes úgy vélte, hogy amint levonul a járvány, a kínai gazdaság gyorsan talpra áll, megugrik a fogyasztás és emelkednek a beruházások.

Egyes elemzők szerint Kína gazdasági növekedése 3 százalékra vagy még ennél is alacsonyabb szintre lassul a folyó első negyedévben éves összevetésben a tavalyi utolsó negyedévi 6 százalékról, ami közel 30 éve a legkisebb bővülés volt.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk