7 °C Budapest

A kutyának sem kell az e-recept: teszt nélkül vezetik be a rendszert?

MTI
2017. március 17. 09:01

A kormányablakoknál még senki nem jelentkezett, hogy rendelkezzen egészségügyi adatai kezeléséről - írta pénteki számában a Népszava az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól (ÁEEK) kapott tájékoztatás alapján.

Megkezdődött az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) működtetésének tesztelése. Ez az az informatikai rendszer, amelybe a közfinanszírozott egészségügyi intézmények - a háziorvosok, a járóbeteg- és szakrendelők, a patikák - kötelezően feltöltik, hogy a bejelentkezőnek hol, mikor, milyen orvosi szolgáltatást nyújtottak.

A tesztben tíz kórház, huszonkét háziorvos és harminchat patika vesz részt. A betegek ellátása a tesztüzembe bevont helyeken éppúgy zajlik, mint eddig, de például a papíralapú vény mellett elektronikus receptet is kaphatnak, és valamennyi, az ellátásukkal kapcsolatos adatot föltöltik az egészségügyi szolgáltatási térbe. Az állampolgárok rendelkezhetnek egészségügyi adataik kezeléséről, akár egy nyilatkozattal letilthatják, hogy bármelyik egészségügyi szolgáltató belenézzen azokba. Az ÁEEK adatai szerint az utóbbi hónapban a kormányablakokat még senki nem kereste azért, hogy nyilatkozatot tegyen. Az ügyfélkapus rendelkezésről még nem kaptak összesítést. A próbaüzem augusztus közepéig tart, majd novembertől mind a tízmillió magyar állampolgárt bevonják a rendszerbe.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem