A vesztükbe rohannak a magyarok: biztosan halálos a szenvedély, mégsem állnak le

2019. november 24. 18:00

Magyarországon minden órában 3 ember hal meg a dohányzás következményeként, naponta 77, évente pedig 28 ezer olyan embert veszítünk el, akinek a halála összefüggésbe hozható ezzel a káros szenvedéllyel. Az emiatt kialakuló, krónikus betegségek is óriási terhet jelentenek nemcsak a családoknak, de az egészségügyi ellátó rendszernek is. A Magyar Kardiológusok Társasága a Füstmentes Világnapon figyelmeztet a káros szenvedély hatásaira, mert a cigaretta nemcsak a tüdőnket károsítja, hanem a szívünket is - és kihat az egész szervezetünkre!

A tradícióvá növekedett nap ötlete 1971-ben született, amikor Massachusetts állam kormányzója, Arthur P. Mullaney arra kérte a polgárokat, hogy egy napig ne gyújtsanak rá, és a pénzből, amit aznap dohányárura költöttek volna, egy helyi középiskolát támogassanak. Öt év múlva 1976. november 18-án már az Amerikai Rákellenes Társaság karolta fel a kezdeményezést. Sikerült is egymillió embert rábírniuk, hogy egyetlen napra bírják ki dohányzás nélkül. A WHO kezdeményezésére november harmadik csütörtökét nemzetközi szinten is füstmentes nappá nyilvánították.

A Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) más orvostársaságokkal összefogva azt szeretné elérni, hogy ez az egy napos füstmentes időszak egy egész életen át tartson! A nikotin a heroinnál és kokainnál is erősebb függőséget okoz, és már néhány, napi 4 szál cigaretta elszívása után kialakul, és mindössze 7 nap alatt már függővé is válhatunk. A leszokás viszont ennél jóval tovább tart: teljes megvonás esetén minimum 4-8 hét alatt szűnik meg a függőség, a nikotinéhség azonban még évekig fennmaradhat.

A statisztikai adatok szerint a világon mintegy 1,3 milliárd ember dohányzik. A dohányzás felel a tüdőrákos halálozások 90-95 százalékáért, az összes rákhalálozás 30-35 százalékáért, és az idült gyulladásos légúti betegségek 80-85 százalékáért.A koszorúér-betegségeknek mintegy 30 százaléka írható a cigarettázás számlájára. A dohányzással összefüggő betegségek következtében évente mintegy ötmillió ember hal meg világszerte, ebből 40 ezer Magyarországon. A sokakat érintő idült hörghurut és a tüdőtágulás (COPD) előfordulásának 80 százaléka is a dohányzással függ össze. Magyarországon a felnőtt lakosság egyharmada dohányzik rendszeresen, a személyenkénti cigarettafogyasztás meghaladja a kétezer szálat. Még belegondolni is szörnyű: tíz évvel korábban halnak meg azok a férfiak, akik dohányoznak!

Már a dohányzás abbahagyása után 20 perccel javul a vérkeringés a végtagokban, a pulzusszám és vérnyomás pedig normális szintre áll. Három nap után már a légutak is tisztulni kezdenek, könnyebb lesz a légzés, javul az ízérzékelés, szaglás. 10 éven belül pedig a tüdőrák kialakulásának kockázata megegyezik azokéval, akik sosem dohányoztak. Fontos, hogy tudjuk, a dohányzás mind a szívünkre, mind a tüdőnkre káros. A dohányosok jelentős részénél súlyos légúti- és tüdőmegbetegedéseket okoz a krónikus gyulladás és rostpusztulás révén, ezért a dohányzással töltött évek mentén fokozódó légzési nehézség lép fel. A már kialakult COPD, a krónikus bronchitis, fennálló asztma esetében a további dohányzás felgyorsítja a légzési funkciók romlását és csökkenti a kezelés eredményességét

- mondta dr. Gellér László kardiológus professzor.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ereink, szívünk károsodása is markáns, mivel a lappangó érelmeszesedés mentén a szív koszorús ereiben, az agyat ellátó erekben és a végtagi artériákban is támad szűkület. De a dohányzás beleszól a vérkeringésbe azáltal, hogy thrombózishajlamot okoz és a kiserekben a vérsűrűséget növeli. Ezért a lassan kialakuló koszorúér-elzáródás és a hirtelen fellépő és közvetlenül életet veszélyeztető szívinfarktus kialakulásáért is felelős.

Ha valaki mondjuk átesett már egy infarktuson és nem hagy fel a káros szenvedélyével, akkor komoly esélye van arra, hogy ez a súlyos állapot megismétlődjön nála - és a második infarktus már gyakran halálos. Életmóddal, szenvedéllyel, függőséggel kapcsolatos betegségeknél nem csupán az egészségügyi rendszerre kell terhelni a felelősséget, hogy majd az orvosok karbantartják a beteg állapotát! A dohányos fiatalok, felnőttek vagy már beteg páciensek leszokási elhatározása és életmódváltoztatása is kell ahhoz, hogy le tudják tenni a cigarettát

- hívja fel a figyelmet a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika elektrofiziológiai részlegének vezetője, a Magyar Kardiológusok Társasága tudományos bizottságának elnöke a Füstmentes Világnapon.

Ha abbahagyja a dohányzás, a következőket tapasztalja:

  • 20 perc múlva a vérnyomás és a pulzus normalizálódik, a vérkeringés javul,
  • 8-12 óra múlva a szénmonoxid szint a vérben csökken, javul a fizikai közérzet,
  • 24-48 óra múlva a vérből a szénmonoxid teljesen eltűnik,
  • 2-3 nap múlva kevesebb nyák képződik a garatban, csökkennek a légzési panaszok, és a köhögés, krákogás,
  • 5-7 nap múlva az ízlelés és szaglás javul, a lélegzet frissebb, a fogak tisztábbak, és az illető energikusabbnak érzi magát,a terhelést jobban bírja.
  • 2-3 héten belül a megvonási tünetek enyhülnek vagy megszűnnek, és az illető már több órára is képes megfeledkezni a dohányzás csábításáról, a sóvárgásról.
  • 2-3 hét múlva a vérrögképződés kockázata csökken az erekben,
  • 4 hét múlva a köhögés és a légzési problémák rendeződnek, több lesz az energia, nagyobb az ellenállóképesség, kevesebb a légúti hurut.
  • 2-3 hónap múlva a légzésfunkciós értékek javulhatnak,
  • 1 év múlva a szív-érrendszeri betegségek kockázata a felére csökken.
  • 2-3 év múlva a légúti betegség kialakulása és szövődményeinek kockázata (súlyos tüdőgyulladás) már nem magasabb a sosem dohányzókkal

Összehasonlítva!

  • 5 év múlva a tüdő-, garat-, nyelőcső- és hólyagrák kockázata felére csökken,
  • 5-10 év múlva a keringési betegségek és a thrombózis (vérrögképződés) kockázata megegyezik a nemdohányzókéval,
  • 10 év múlva a tüdőrák kockázata feleződik, csökken az osteoporozis (csontritkulás) kockázata,
  • 15-20 év múlva a tüdő-, garat-, nyelőcsőrák és hólyagrák kockázata a nemdohányzókéval megegyezik!

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm