10 °C Budapest

A számok nem hazudnak: így fogy el szép lassan a magyar

2019. március 26. 16:04

Az előzetes adatok szerint 2019 januárjában 5,5 százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző év azonos hónapjában. A halálozások száma jelentős mértékben, 19 százalékkal megnövekedett a 2018. januárihoz képest. Ennek következtében a 2019 első hónapjában keletkezett 6426 fős természetes fogyás 2603 fővel meghaladta az előző év januárit.

A KSH friss statisztikái szerint 2019 januárjában 7364 gyermek született, 5,5 százalékkal, 427 újszülöttel kevesebb, mint 2018 első hónapjában. Ezen felül a teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült havi értéke 1,44 volt, az előző év azonos időszakára számított 1,50-hoz képest. A statisztiák kitértek a halálozási mutatókra is, amik bődületesen negatív képet festenek. Ez alapján 3 790 fő vesztette életét, ami számottevően, 19%-kal, 2176 fővel több, mint egy évvel korábban. A nagymértékű halálozási növekmény hátterében az idei évben a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott.

További szomorú adat, hogy a halálozások száma jelentősen emelkedett, miközben a születéseké csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 68 százalékkal nőtt, és a 2018. januári 3823-mal szemben 2019 első hónapjában 6426 fő volt. Mindennek tetejében még a házasságkötések száma is mérséklődött, 1 436 pár lépett frigyre, ami 5,0 százalékkal, 76-tal kevesebb, mint 2018 januárjában.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 16:46
Rovó Attila, a hvg.hu belpolitika rovatának távozó vezetője nyilatkozott portálunknak azzal kapcsola...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem