18 °C Budapest

A számok nem hazudnak: egyre több magyar autós kap ezért bírságot

2019. április 24. 14:30

2012 óta radikálisan emelkedik az ittasan, vagy bódultan volán mögé ülők száma Magyarországon. Holott már az is komoly büntetést kockáztat, aki egy pohár után ül volán mögé, aki pedig balesetet is okoz, vagy nagyon be van piálva, az bíróság elé is állhat.

Drasztikusan emelkedett az ittas, illetve bódult állapotban vezetők száma Magyarországon az elmúlt hat évben. A Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) legfrissebb adataiból kiderült, hogy míg 2012-ben csak 7014 ilyen esetet regisztráltak az országban, addig 2018-ra ez a szám több mint a duplájára emelkedett, összesen 16561 ilyet regisztráltak a hatóságok. Igaz, előtte 2010 és 2012 között már úgy tűnt, jó irányba haladnak a dolgok, hatottak a tájékoztató kampányok: ugyanis az említett két év alatt majdnem 3 ezerrel csökkent az ittas, vagy bódult vezetések száma.

Elrettentő, mennyire frelelőtlenek a magyarok, hiszen az országban 2008-ban vezették be az úgynevezett zéró toleranciát, tehát ha a közúti ellenőrzés során az alkoholszonda akár a legkisebb mértékben is jelez, komoly büntetést kap a sofőr még akkor is, ha nem okozott balesetet.

A jogaszvilag.hu gyűjtése szerint a következő büntetési tételekre lehet számítani:

  • ha a gépi meghajtású járművet vezető szervezetében 0,30 g/l véralkohol-, illetve 0,15 mg/l levegőalkohol-koncentrációt meg nem haladó értéket eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van - 30 000 forint
  • ha a gépi meghajtású járművet vezető szervezetében 0,30 g/l véralkohol-, illetve 0,15 mg/l levegőalkohol-koncentrációnál magasabb értéket eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van, amennyiben az nem minősül bűncselekménynek - 100 000 Ft;
  • ha a nem gépi meghajtású járművet vezető vagy hajtó szervezetében 0,50 g/l véralkohol-, illetve 0,25 mg/l levegőalkohol-koncentrációnál magasabb értéket eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van, amennyiben az nem minősül bűncselekménynek és a járművel nem főútvonalon közlekednek - 30 000 Ft;
  • ha főútvonalon közlekednek - 60 000 Ft.

A bírságokkal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a pénzbüntetés csak akkor érvényes, ha a véralkohol szint viszonylagosan alacsony, van ugyanis egy olyan határ, amin túllépbe már büntetőeljárást indítanak a vétkessel szemben.

Pest toronymagasan vezet

Ha a megyei bontást nézzük (a főváros kivételével, ahol egyébként 2595 ittas vagy bódult sofőrt kaptak el), akkor Pest megye vezet 2312 esettel, után Bács-Kiskun jön jóval lemaradva, 1503-al. Csongrádban 1077 ittas vagy bódult vezetőre csaptak le tavaly. A legkevesebb eset (314) Nógrádban történt, utána Tolna (384) és Vas (386) következik.

Ugyanakkor az ittasan okozott balesetek száma csökken. A HelloVidék korábbi összegzése szerint míg 2010-ben a 19 megyében összesen 1710 ilyen balesetet regisztráltak, addig 2017-ben már csak 1212-t, tavaly októberig pedig 1043-at.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

2010 és 2017 között a legnagyobb számbeli csökkenést az ittas vezetés miatti balesetekben Pest megye mutatta fel, ahol 80-nal kevesebb ilyen baleset volt tavaly, mint 2010-ben. Nagyobb számbeli csökkenést mutatott még fel a vizsgált időszak alatt Szolnok és Borsod megye is. Más a helyzet, ha százalékos változást nézünk, ez esetben Szolnok megyében csökkent legnagyobb mértékben, 57százalékkal az ittas közúti személysérüléses balesetek száma. Ezt Veszprém, majd Tolna megye követi 55, illetve 48 százalékkal.

Érdekes adat az is, hogy az ittas balesetek számát nézve három megye emelhető ki, amelyek a legnagyobb arányban képviseltetik magukat a listán, tehát ahol a legtöbb az ilyen baleset: ezek Szabolcs, Pest és Bács-Kiskun 10 százalék vagy a feletti részaránnyal. A legalacsonyabb részaránnyal Tolna megye bír, az októberi adatok szerint ez 2,2 százalék.

Ennyi magyar ül volán mögé piásan

Bár rengeteg rengeteg ittas sofőrt kapcsoltak le, vélhetően még ennél is többen ülnek autóba részegen, vagy bedrogozva. Például a  brüsszeli központú, vezetői szokásokat elemző belga központ (ESRA) 2017-es adatokat összesítő jelentése szerint a magyar autóvezetők 11 százaléka ült volánhoz alkoholfogyasztást követően.

NEKED AJÁNLJUK
Márciusban biztosítsa otthonát MFO-val!

Hazánkban megközelítőleg 4 millió lakott ingatlanon van biztosítás, ami azt jelenti, hogy minden negyedik háztartás védtelen az elemi károk, a tűzesetek vagy épp a betörés...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem