9 °C Budapest

A ráknál is gyilkosabbak lehetnek az új baktériumok

2017. február 13. 10:01

Megölte első áldozatát az a baktériumtörzs, ami ellenáll minden ismert antibiotikumnak. Az elmúlt évtizedekben felelőtlenül használt antibiotikumok miatt egyre több ellenálló baktérium törzs jelenik meg - írja a Magyar Nemzet.


Most hozta nyilvánosságra az amerikai betegség-ellenőrző központ, hogy tavaly szeptemberben életét veszetette egy amerikai nő, mert egy nagyon veszélyes baktérium, a Klebsiella pneumoniae támadta meg. Ez a kórokozó ugyanis az összes eddig ismert antibiotikumnak ellenállt, így az orvosok nem tudtak rajta segíteni.

Bár évek óta hallani antibiotikumoknak ellenálló (multirezisztens) baktériumtörzsekről, közülük eddig egy sem ölt meg Amerikában senkit. Bár arra nem kell számítani, hogy egy-két hónapon belül az összes baktérium megtanul védekezni az antibiotikumok ellen, de éppen ez az alattomos lassúság teszi még égetőbbé a veszélyt.

Bár most a haláleset kapcsán vált aktuálissá a téma, de mára már ott tartunk, hogy az előrejelzések szerint 2050-re a rezisztens baktériumok több embert fognak megölni a világon, mint a rák.

Ha túl gyakran, akár szükségtelenül sok antibiotikumot használunk, akkor számos alkalmat biztosítunk a baktériumoknak, hogy védelmet fejlesszenek ki a gyógyszerek ellen. Ha pedig nem visszük végig az antibiotikum-kúrát, életben hagyunk néhány kórokozót a szervezetünkben, amelyek újra osztódni kezdenek, közöttük pedig többen lesznek az ellenálló változatok.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címlapkép forrása: Getty Images Hungary

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm