11 °C Budapest

A magyarok 30 százaléka ebbe hal bele: ennyire súlyos a helyzet

2018. február 13. 19:02

Az unióban Magyarország harmadik helyen áll a keringési betegségekben elhunytak számát tekintve, ráadásul itthon a szívizom elégtelen vérellátásával járó ischaemiás szívbetegségekben halnak meg a legtöbben.

A szívünk az egyik legfontosabb szervünk, percenként körülbelül 72-szer dobban, azaz húzódik össze, ami azt jelenti, hogy egy átlagos élet alatt ez körülbelül 2,5 milliárdszor ismétlődik meg. A testünkben nagyjából 5,6 liter vér található, amit a szív percenként háromszor keringet át a szervezetben. A szívünkre ráadásul minden kihat: a táplálkozásunk, az életmódunk, a minket érő stressz, a zaj, sőt a gondolataink is. Így nem csoda, hogy az ischaemiás, azaz a szívizom elégtelen vérellátásából adódó szívbetegségek Magyarországon a halálesetek 30 százalékáért felelősek, de világszinten is ez a vezető halálok 17 százalékkal. A nemek közel hasonló arányban érintettek itthon: 2016-ban a magyar nők 32 százaléka, míg a férfiak 27 százaléka hunyt el ilyen okból.

Sajnos Európában több szempontból is dobogósok vagyunk ezen a téren: szív- és érrendszeri megbetegedés, illetve szívinfarktus miatt fekszünk kórházban a legtovább (átlagosan 11 napot, szemben a sereghajtó Dániával, ahol ez csak 5,5 nap). Emellett Németország után nálunk írják fel a legtöbb magas vérnyomás elleni gyógyszert, 2000 és 2013 között majdnem megduplázódott a kiállított receptek száma: ez azt jelenti, hogy 1000 emberre átlagosan közel 550 adagra szóló vény jut. Ha a hazai régiókat nézzük, 1998 és 2010 között az Észak-Alföldön haltak meg a legtöbben szívbetegségben, de Észak-Magyarországon is jelentős növekedés volt tapasztaltható. A legkevesebben Közép-Magyarországon voltak érintettek.

Mik lehetnek az okok, és mi segítheti a megelőzést?

A végzetes kimenetelű szív- és érrendszeri megbetegedések legnagyobb rizikófaktorai között találjuk például a magas vérnyomást: ezen a téren a negyedikek vagyunk Európában, a magyar férfiak közel 35 százaléka, míg a nők 24 százaléka küzd ezzel a problémával. Emellett a helytelen táplálkozás és a magas koleszterinszint is nagyban közrejátszhat az ilyen jellegű betegségek kialakulásában - írja közleményében a Generali Biztosító.

A megelőzés érdekében fokozottan érdemes odafigyelni a tudatos táplálkozásra: csökkentsük a telített zsírok fogyasztását és a koleszterinbevitelt, és fogyasszunk minél több omega-3 zsírsavban gazdag ételt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A mediterrán diétát javaslom, amely sok zöldség és gyümölcs, gabonafélék, hal, olívaolaj, valamint mérsékelt mennyiségű bor fogyasztásán alapul. A dohányzás, a kávé és az alkohol azonban károsan hat a szívrendszerre, ezek elhagyása erősen javasolt

- hangsúlyozza Dr. Bánkuti Erzsébet, a Doktor24 Egészségközpont orvosa. Emellett a rendszeres mozgás is elengedhetetlen:

A szívproblémák megelőzéséért már napi 30 perc aktív testmozgással is sokat tehetünk. Nem kell feltétlenül edzőtermi mozgásformát választani, ez lehet akár séta vagy futás is

- tette hozzá. A fokozott kockázattal élő, vagy szív- és érrendszeri betegségben szenvedők számára az egyénre szabott aerob fizikai tréning részeként az úszás és kerékpározás is jó választás lehet. A tudatos életvezetés mellett nem lehet elégszer hangsúlyozni a szűrővizsgálatok fontosságát, az idejében felismert betegségek ugyanis nagyobb eséllyel gyógyíthatók.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm