11 °C Budapest

A koronavírusnak már Kínán kívül is van halálos áldozata

MTI
2020. február 2. 12:05

A Fülöp-szigeteken elhunyt egy kínai állampolgár a tüdőgyulladást okozó új koronavírus miatt, ez az első eset, hogy a járvány halálos áldozatot szedett Kína területén kívül.

Francisco Duque, a Fülöp-szigetek egészségügyi minisztere vasárnap közölte, hogy a 44 éves férfi február 1-jén belehalt a súlyos tüdőgyulladást okozó fertőzésbe. A tárcavezető szerint a férfi és a szintén megbetegedett 38 éves élettársa január 21-én érkezett Hongkongból a Fülöp-szigetekre. A férfi a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartomány székhelyének, Vuhannak a lakosa, ahogy a párja is.

A manilai vezetés a bejelentést követően kiterjesztette a beutazási korlátozásokat a Kínából, valamint a két különleges státuszú közigazgatási területről, a Hongkongból és Makaóból érkező külföldiekre. A megszorítások korábban csak a Hupej tartományból érkezőkre voltak érvényesek.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint eddig csak a két kínai állampolgárnál mutatták ki a vírust a szigetországban.

A koronavírus-járvány eddig nem követelt életet Kína területén kívül, bár világszerte több mint száz fertőzést fedeztek fel több mint húsz országban. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap reggeli legfrissebb összesítése szerint országosan 304 ember halt meg, és 14 380-an fertőződtek meg az új koronavírussal.

Újabb fertőzöttet találtak Németországban

Újabb fertőzöttet találtak Németországban, a koronavírust bizonyítottan hordozók száma így nyolcra emelkedett a hatóságok szombat esti összesítése szerint. Ugyancsak szombaton megérkezett a kínai Vuhanból a koronavírus okozta járvány miatt hazatérő német állampolgárokat és hozzátartozóikat szállító katonai repülőgép.

A németországi esetek továbbra is Bajorország tartományra korlátozódnak, és összefüggésben állnak az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari beszállító cég egy továbbképzésén történt január 21-én a társaság központjában, a München melletti Stockdorfban. Az új típusú koronavírussal fertőzött nyolcadik német egy 33 éves müncheni férfi. Szervezetében szombaton mutatták ki a kórokozót. Ő is a Webasto munkatársa, mint a hat eddigi felnőtt fertőzött.

A hetedik fertőzött az egyikük gyermeke.

A Webasto továbbképzésén egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársa. A sanghaji nő a németországi útja előtt meglátogatta szüleit a járvány gócpontjában, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt. Szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

Ugyancsak szombaton megérkezett Vuhanból a frankfurti nemzetközi repülőtérre a német légierő (Lutfwaffe) egy személyszállító gépe a járvány miatt hazatérő német állampolgárokkal és közeli hozzátartozóikkal. Az Airbus A310-es repülő az eredeti tervek szerint Moszkva érintésével tette volna meg a 11 órás utat. Azonban az orosz hatóságok megtagadták a leszállási engedélyt, így a Luftwaffe gépének Helsinkiben kellett megállnia tankolni.

Annegret-Kramp Karrenbauer védelmi miniszter szombati tájékoztatóján elmondta, hogy Moszkva kapacitáshiánnyal indokolta a kérelem megtagadását. Hangsúlyozta, hogy a védelmi tárca a külügyminisztériummal együtt vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy milyen más okai lehettek még az orosz elutasításnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Luftwaffe gépén 124 ember érkezett Frankfurtba, 100-an német állampolgárok, további 22-en kínaiak, egy fő amerikai, egy fő román állampolgár. Az utasok között húsznál is több gyermek van. A leszállás után megvizsgálták őket, és 11 főt beszállítottak a frankfurti egyetemi klinikára. Egyiküket koronavírus fertőzés gyanúja miatt, a többit egyéb panaszok miatt.

Az utasokat a frankfurti vizsgálatok után karanténba helyezték a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Germersheim melletti légi támaszponton egy laktanyában. A karantén két hétig, a vírus lehető leghosszabb lappangási idejéig tart.

Újabb életeket követelt a járvány Kínában

Újabb életeket követelt a tüdőgyulladást okozó új koronavírus, a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban szombaton 45-en hunytak el. Kínai hírportálok a helyi hatóságokra hivatkozva országosan már 304 halálesetről és 13 846 fertőzöttről tudnak. A Nemzeti Egészségügyi Bizottság szombat reggeli adatai szerint országosan 259-en hunytak el és 11 791 volt a fertőzöttek száma.

A kínai állami televízió - helyi idő szerint vasárnap reggel - arról tájékoztatott, hogy Hupej tartományban már 294-re nőtt a koronavírus áldozatainak száma. Hupejben szombaton újabb 1921 fertőzöttet regisztráltak, így számuk 9074-re gyarapodott. A tartományi székhelyen, Vuhanban eddig összesen 224 ember halt meg a vírustól.

A tartomány gyakorlatilag karantén alatt áll, területén közlekedési zárlatot rendeltek el. A helyi hatóságok a járvány terjedésének megelőzésére február 13-ig meghosszabbították a kínai holdújévi szünetet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön az új koronavírus által Kínából indult járványt. Világszerte több mint száz fertőzést fedeztek fel több mint húsz további országban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem