Vasszigorral készül lecsapni a kormány az új autókat árusító kereskedőkre, de vajon tényleg ennyi eset lenne az országban?
Számottevően csökkenő mértékben, de jó eséllyel jövőre is fennmarad a biztosítási szereplőket terhelő extraprofitadó. A stabilizálódó piaci környezetben végre az elmúlt éveknél kedvezőbb fejlődési pályára kerülhet a biztosítási szektor – többek között ez hangzott el a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett esztergomi XX. Biztosításszakmai Konferencián.
Kovács Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri biztosa előadásában elmondta, hogy a piaci környezet stabilizálódása – az inflációs- és kamatkörnyezet normalizálódása, illetve a csaknem kétszámjegyű reálbérnövekedés – alapvetően javítja a biztosítási szektor 2025-ös üzleti kilátásait. A tervek szerint a biztosítókat terhelő extraprofitadó mértéke jövőre feleződhet, ami önmagában 50 milliárd forintos profitnövekedést jelenthet. Mindez különösen az életbiztosítási ágat érinti kedvezően, miközben a közvetítői jutalékalapra is kedvező hatással lesz majd.
Az elmúlt öt év piaci teljesítménye különösen az életbiztosítási területen elmaradt a lehetőségektől. A nem-élet ágban az új szerzések értéke még nem érte el a 2019-es szintet, de ezen belül az alkuszok teljesítménye kiemelkedő volt: a nem-élet díjbevételek 63 százaléka már az alkuszi csatornán keresztül realizálódik. Az alkuszok átlagos eredménye 2019 óta 141 százalékkal nőtt. Ezzel párhuzamosan a közvetítői létszám több mint 13 százalékkal csökkent, ami fajlagosan tovább növeli a jövedelmezőséget.
A lakásbiztosítási kampány kapcsán a miniszteri biztos hangsúlyozta, hogy számos célkitűzés a várakozások felett teljesült: a szerződésállomány 20 százaléka mozdult meg, egyértelműen javult a szerződések ár/érték aránya, az egy négyzetméterre jutó biztosítási összeg növekedése révén csökkent az alulbiztosítottság mértéke. Az idei tapasztalatok a szabályozás finomhangolása követi, melynek keretében például a kampányban kötött szerződések fordulónapját 2025-ben egységesen április 30-ban határozzák majd meg.
Dr. Szebelédi Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője előadásában elmondta, hogy a biztosítási szektor az elmúlt évek piaci problémái ellenére továbbra is nyereséges, tőkefeltöltöttsége hosszú távon is biztonságos működést tesz lehetővé. A lakásbiztosítási kampányról szólva kiemelte, hogy már az első alkalom is komoly eredményekkel járt, a kampány egyben komoly lehetőség az alkuszok számára is. A lakásbiztosítások mellett jelentős további értékesítési lehetőségek vannak a nyugdíj-, illetve az egészségbiztosítások területén is.
Holló Bence, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) alelnöke azt emelte ki, hogy noha a biztosítási szektor díjbevétele stabilan nő – 2023-ban 1577 milliárd forintot ért el -, az előző évhez képest tapasztalt 7,5 százalékos növekedés azt jelenti, hogy reálértékben visszaesés történt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Komoly kihívást jelent a ritka káresemények sűrűsödése (kitolódó viharszezon, mezőgazdasági károk megugrása), ám a szektor számára a legnagyobb terhet az extraprofitadó (EPA) jelenti, ami 2023-ra gyakorlatilag negyedére vágta vissza a biztosítási szektor nyereséget.
Ez az adóteher torzítja a piac szerkezetét is, mivel gyakorlatilag eltüntette az egyszeri díjas életbiztosításokat, ellehetetleníti a casco üzleti modelljét, és számos további területen is kiárazza az árérzékeny ügyfeleket. Ezért a MABISZ 2025-re az EPA teljes kivezetését javasolja. Egyben mindaddig szeretné kitolni az MNB etikus 2.0 koncepciójának bevezetését, ameddig az extraprofitadó teljes megszüntetése nem történik meg.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Itt az ősz, most sokan kezdenek el futni: mutatjuk, mire figyelj, hogy vágj bele
Októberben jön a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál is: még te is fel tudsz készülni.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.