21 °C Budapest
Elképesztő biztosítási csalások történnek Magyarországon: így buknak le a legtöbben

Elképesztő biztosítási csalások történnek Magyarországon: így buknak le a legtöbben

2021. december 5. 07:01

Magyarországon bár manapság egyre csökken a biztosítási csalás-kísérletek száma, azért még mindig vannak, akik simlis eljárásokkal próbálnak bevételhez jutni. A Pénzcentrumnak nyilatkozó biztosítók szerint eddig a gépjárművel kapcsolatos csaláskísérletek voltak többségben, de mára már a lakásbiztosításoknál próbálkoznak a legtöbben. Van, aki viharkár-bejelentés címszó alatt maga törte szét a cserepeket a háza tetején, de olyan hajmeresztő próbálkozás is történt már Magyarországon, ahol az elkövető a saját halálát játszotta meg.

November elején a Pénzcentrum is beszámolt arról a sokkoló büntetőperről, melyben egyelőre nem jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki különböző biztosítások megszerzése érdekében levágatta a lábát egy vonattal 2014 nyarán. A férfi összesen 14 biztosítónál kötött a balesett előtti hónapokban összesen 29 élet-, és balesetbiztosítást, melyek összes kárértéke 965 300 000 forint lett volna. A 14 biztosító közül ugyanakkor csak egy fizetett, összesen 9 és fél millió forintot – adta hírül a Kékfény riportja az ügyről.

Hiába ugyanakkor az elsőfokú ítélet, a vádlott továbbra is tagadja, hogy bűntényt követett volna el. Sőt, polgári peres úton perli is a biztosítókat, mivel jogosnak tartja a kártérítést. Azt tehát egyelőre továbbra sem lehet tudni, hogy minden idők legnagyobb biztosítási csalásával állunk-e szemben vagy minden idők legelbaltázottabb öncsonkításával. Az azonban bizonyos, hogy csalásra elsődlegesen a biztosítók kezdtek gyanakodni, akik, hogy tisztábban lássanak, magánnyomozót is fogadtak.

Ezekből és a rendőrségi nyomozásból pedig az derült ki, hogy a bíróság bizonyítottnak találta, hogy a kárbejelentők már előre, a balesetet megelőzően ki voltak töltve. Ezen felül pedig az is gyanús volt, hogy a férfinek a megannyi biztosításért havonta 230 000 forintnyi biztosítási díjat kellett fizetnie, ami nem volt egyensúlyban a keresetével. Hiába azonban a bizonyítékok, egyelőre nincs döntés az ügyben, sőt, a biztosítókról nem is sok derült ki az ügy kapcsán, pedig ők a sértettek. Éppen ezért a Pénzcentrum most megkereste a legnagyobb magyar biztosítótársaságot, mondják el, mostanság megközelítőleg mennyi csalási kísérlet történik, illetve azt is, mik a leggyakrabban előkerült módszerek a tilosban járó biztosítottak esetében.

Biztosítási csalások manapság

A biztosítási csalások manapság is előfordulnak, azonban az elmúlt időszakban a legtöbb biztosítási ágban ezeknek a szerepe jelentősen csökkent

- mondta el a Pénzcentrum az Allianz. A biztosító szakemberei arról is beszéltek, fontos tisztázni, hogy biztosítási csalásról akkor beszélünk, ha a biztosított tévedésbe ejti (vagy tévedésben tartja) a biztosító társaságot a kár bekövetkezése kapcsán, és ezzel kárt okoz. Ennek pedig több módja is van:

  • amikor a biztosított a kárt szándékosan idézi elő;
  • vagy egy be sem következett kárt jelent be;
  • vagy elhiteti, hogy az esemény bekövetkezett, annak ellenére, hogy nem így történt.

A szakértők szerint a három felsorolt lehetőség közül utóbbi jellemző akkor, amikor valamilyen tárgy lopás ellen van biztosítva, és az ügyeskedő biztosított „megrendezi” a lopást, ami be sem következett. Így a biztosított értéktárgy is nála marad, és a pénz is, amit érte felvesz. A szándékosan előidézett károk közt általában a baleseti sérülések, töréskár, viharkár stb. képzelhetők el. Ezeket a módszereket a biztosító kárszakértője a legtöbb esetben felismeri – ismerteti az Allianz.

Hasonló csalási tendenciákról számolt be lapunknak a Groupama is, ők azt írták, a csalók bár folyamatosan fejlesztik saját módszereiket, de ezzel párhuzamosan a biztosítók is folyamatosan fejlesztik csalás megelőző és felderítő tevékenységüket.

Tapasztalatunk szerint a szervezett, több káresetre kiterjedő csalási esetek száma csökken, jelentős részben a biztosítók hatékonyabb felderítő rendszereinek következtében

- számolt be lapunknak a biztosítótársaság. A Groupama ezen felül elárulta azt is, hogy a korábbi években a gépjárműbiztosítási üzletág volt a legterheltebb a csalási kísérletekkel, az utóbbi években viszont már inkább a lakásbiztosítások esetében találkozni a legtöbb próbálkozóval.

Meghökkentő biztosítási csalások Magyarországon

Történeti biztosítási csalás-visszatekintésében az Allianz kiemelte, Magyarországon hagyományosan a biztosítási csalások zöme a gépjárműbiztosításokhoz kapcsolható. A 90-es években például egy egész csalási hullám volt megfigyelhető. Az egyik tipikus eset a biztosított gépjármű ellopásának megrendezése volt, ekkor a csalók kártérítésként a gépjármű új értékének megfelelő összeghez juthattak hozzá. Ehhez és hasonló esetek sűrűn előfordultak a szervezett bűnözés szintjét elérve. Korábban ezeket a típusú csalásokat nehéz volt elutasítani és kivédeni, illetve jogilag kezelni a csalásban érintett köröket.

Ennek az egész tendenciának az vethetett véget, hogy a csalóknak már kevésbé érte meg, mivel a biztosítók egyre inkább igyekeztek kiszűrni ezeket ez eseteket, illetve nem fizettek olyan magas összegű kártérítést

- válaszolta a biztosító, aki ugyanakkor elmondta azt is, hogy kisebb csalások és próbálkozások a gépjárműbiztosítások esetében továbbra is előfordulnak. Például olyan kocsira próbálnak biztosítást kötni, ami egyébként már károsodott, azonban úgy fényképezik be, hogy a károsodás ne látszódjon. Ilyen lehet például a jégkár, ami bizonyos szögből és fényviszonyok mellett fényképezve nem látható, azonban a szélvédőkárt csak a biztosítás kötése után jelentik be. Amennyiben a kockázatfelmérés során nem merül fel gyanú és nem történik helyszíni szemle, és esetleg megköttetik a biztosítás, akkor bejelenthetik a jégkárt.

Természetesen ezeket nagyon jól lehet szűrni az alapján, hogy az ország melyik területén és mikor volt jégeső, így kárrendezési oldalon ezekre fény derül. A szélvédőkárok esetében is előfordulnak csalási kísérletek, például külföldről sérülten hoznak be autót, majd erre kötnek biztosítást kötnek, és ezt követően jelentik be a szélvédő kárt. Ez is csak akkor történhet meg, ha nincs helyszíni szemle

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

- tájékoztatott a biztosító. Mindezeken felül kiderült az is, hogy otthonbiztosítások esetében az Allianznál korábban előfordult olyan eset, hogy a családi balesetbiztosítás terhére szándékos csonttörés történt az ügyfelek részéről. Emellett persze az utasbiztosításnál is vannak próbálkozások, azonban a biztosító szerint ezek is nagyon jól szűrhetők, de azért megtörténhet, hogy a delikvens már meglévő egészségügyi problémával - például lábtörés – köti meg a biztosítást.

Volt olyan eset is, amikor (véletlenül) a szemléző olyan gyorsan kiért a káreset színhelyére, hogy a biztosított még nem tudta befejezni a káreset előkészítését, éppen a tetőn törte össze a megfelelő cserepeket

- számolt be lapunknak már a Groupama, akik említették, hogy öngyújtogatásos esetek is előfordulnak, ám ezekkel kapcsolatban is elmondható, hogy a biztosítók ma már tűzvizsgáló szakembereket alkalmaznak, aki nagy hatékonysággal meg tudják állapítani a tűz keletkezésének okát.

Az évszázad biztosítási csalása

A mostanra enyhülő csalási kísérletek ellenére voltak még idők Magyarországon, amik bizonyos elkövetők igencsak nagyban játszottak. Sőt, volt olyan is, akit még a „halál” sem állíthatott meg. Az Allianz beszámolója szerint, még 2000-ben történt az, az évszázad biztosítási csalásaként emlegetett eset, hogy egy férfi több biztosítónál kockázati és balesetbiztosítást között, majd közvetlenül az utazás előtt külön utas biztosítást is kötött összesen több mint 200 millió forint értékben, majd 2001-ben görögországi nyaralásuk során felesége a helyi hatóságoknál bejelentette, hogy férje szörfözés közben balesetet szenvedett, és vízbe fulladt, holttestét elnyelte a tenger.

Azonban később a Nemzeti Nyomozó Iroda olyan információk birtokába jutott, mely szerint a holttá nyilvánított férfi életben van, és a nyomozás végén kiderült, hogy férfi valóban életben van, és el is fogták

- nyilatkozta a próbálkozás csúfos végéről a biztosítótársaság, ami hozzátette azt is, ha nem is ennyire durva esetekben, de azért a megrendezett károkra utaló jelek azonosításában a kárszakértők nagy tapasztalattal rendelkeznek. Az ügyfél viselkedéséből személyes találkozás során sok mindenre lehet következtetni. Az ő szakértelmükét ráadásul kiegészítik a mesterséges intelligencia eszközei, amelyek algoritmusai bizonyos paraméterek, illetve minták alapján gyanúsnak jelölhetnek meg egy-egy kárt.

Nem éri meg csalni

A biztosítási csalás a 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 373. § alapján szándékos bűncselekménynek minősül, amely enyhébb esetben is szabadságvesztéssel sújtható. Amit ezzel lehet nyerni soha nem áll arányban a büntetéssel – hívta fel a figyelmet az Allianz. Jó tudni azt is, hogy a

biztosító társaságok mindent megtesznek a hasonló esetek visszaszorítására, mivel alapvető feladatuk a veszélyközösségek védelme.

Erre tért ki válaszaiban a Groupama is, amikor elmondták, „szerencsére már kevésbé számít menő dolognak a biztosítót átverni, mint korábban. Az ügyfelek többsége megértette, hogy középtávon a többi ügyfélnek kell megfizetnie a csalóknak kifizetett összegeket.” Ahogy arra is felhívták a figyelmet, hogy

Társaságunk a piac megtisztítása érdekében akkor is büntető feljelentést is tesz a csalási kísérletet elkövetők ellen, ha az esetleges perköltségek nagyobbak a per kárértékénél. Ezeknek a feljelentéseknek a kezelésében pedig a rendőrség és a bíróságok is sokkal gyakorlottabbak, felkészültebbek mint korábban

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem