2020. július 16. csütörtök Valter

20 millió forintra rúgott a magyar család kórházi számlája


Még mindig a tengerpartok a magyar családok legkedveltebb úti céljai, ráadásul várhatóan 45 ezer forinttal többet költhetünk idén külföldi utakra fejenként, mint tavaly. Az utazás előtt egyébként érdemes biztosítást kötni, mivel külföldön egy kórházi számla akár milliókba is kerülhet, amit biztosítás nélkül saját zsebből kellene kifizetni - hangzott el a MABISZ és a MUISZ közös sajtótájékoztatóján.

Mennyit költünk utazásra?

A magyar családok még mindig a tengerpartokon szeretnek nyaralni, a legkedveltebb úti célok közé tartozik Horvátország, Görögország és Törökország. Népszerűek a hajós körutak is, illetve a SZÉP kártyának köszönhetően népszerűek a magyar tavak is. Hamarosan új charter járatok indulhatnak a legnépszerűbb helyekre, mint például Kréta, Izmir vagy Split.

Az egynapos utazások száma lecsökkent, míg a többnapos utazások száma megnőtt. Korábban az utazások átlagosan 3-4 nap hosszúak voltak, míg ez mostanra 4-5 napra nőtt meg. Emiatt az utazásbiztosítások száma is megnőtt, mivel az egynapos utakra jellemzően nem kötünk biztosítást, míg a hosszabb utakra már sokkal jellemzőbb az utasbiztosítás megkötése.

A magyarok 2013-ban összesen 513 milliárd forintot költöttek külföldi utazásokra, míg tavaly már 579 milliárdott fordítottunk ilyen célra. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi adatok alapján 217 ezer forintot költöttünk fejenként utazásra, ez idén várhatóan 262 ezer forint lehet.

First minute vagy Last minute?

Az utazási irodák sokkal jobban figyelembe veszik az utazni vágyók kívánságait, mint korábban, ezért már sok esetben nem marad last minute út az utazásaikat később lefoglalni vágyóknak, mivel sok esetben már jóval előre eladják az utakat

 - mondta el Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (Muisz) elnöke. 

Lényeges, hogy ne halasszuk utolsó pillanatra az utazás lefoglalását, hanem próbáljunk meg élni az előfoglalási kedvezményekkel. De nem csak emiatt érdemes utazási irodát választani. Ha olyan utazást szeretnénk, ahova csak charter repülő, vagy nehezen elérhető, akkor is érdemes szolgáltatóhoz fordulnunk. Az utazás megszervezése mellett fontos, hogy gondoljunk az utasbiztosításra is, amit akár az utazási irodákban is megköthetünk.

Mit tehetünk, ha elégedetlenek vagyunk az úttal?
  • Jelezzük a problémát az utazási irodának
  • Hívjuk fel az utazási irodát, ha elégedetlenek vagyunk az idegenvezetővel
  • Hazaérkezés után fel kell keresni az utazási irodát
  • Forduljunk a békéltető testülethez

Egyre népszerűbbek az utasbiztosítások Magyarországon, 2015 első három hónapjában 8,3 százalékkal több biztosítást kötöttünk, mint egy évvel korábban. Többen kötnek utasbiztosítást mobilalkalmazáson, de egy új lehetőség is megjelent a tavalyi év során, most már ATM-eknél is köthetünk biztosítást, ráadásul a csekk-befizető automaták is alkalmasak erre. Hazánkban egyébként a biztosítások 26 százalékát kötik online.

Mire kell figyelni az utasbiztosítás kiválasztásánál?

Mindenekelőtt az úti célt, valamint az utazás hosszát kell figyelembe venni. Egy hosszabb, tengerentúli utazásnál mindenképpen érdemes nagyobb összegű biztosítást kötni

 - mondta Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) utazásbiztosítási bizottságának elnöke. Nem feltétlenül kell a legdrágább biztosítást megkötni ahhoz, hogy az utazásunkhoz megfelelő legyen, viszont minél nagyobb útra készülünk, annál inkább érdemes bővebb szolgáltatást nyújtó biztosítás megkötése.

Az is lényeges, hogy sportolás, vagy aktív tevékenység (pl. búvárkodás) esetén olyan biztosítást kössünk, ami fedezi az erre szolgáló kórházi kezelést.

Egy keszon betegség (tipikus búvár baleset) kezelésének ára Egyiptomban 3500 euróba kerül, ami 1,1 millió forintot jelent, de utasbiztosítás megkötésével ezt a kockázatot egy kávé árából fedezhetjük.


Egy mexikói utazás során (a legolcsóbb biztosítást megkötve) egy utast baleset ért és túllépte a biztosítási fedezetét.

Ebben az esetben a családnak kellett volna a zsebébe nyúlnia a családtag hazahozásához, mivel az összkár 20 millió forintra rúgott.

Az utas azonban belehalt sérüléseibe, így a családnak végül nem kellett kifizetnie a beteg hazaszállításának költségeit.

Egyre népszerűbbek a sztornó biztosítások, amelyeket betegség, baleset vagy esetleg betörés esetén fizet. Ehhez persze arra van szükség, hogy utazásképtelenek legyünk. A házasság felbomlása, vagy szakítás nem tartozik ide, erre nem adnak fedezetet a biztosítók.

 

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Spar, Interspar

Grill
07.21-07.22
Országos

Praktiker

04.02-07.31
Országos