18 °C Budapest

13 tanár és 90 diák került karanténba: mégsincs oktatási szünet Kapuváron

2020. szeptember 7. 17:20

90 diák és 13 pedagógus is karanténba került egy kapuvári oktatási központban. Az igazgató szerint mégsem javasolták, hogy rendeljenek el szünetet, csak az érintetteket emelték ki.

A hétvégén jelentette a Nemzeti Népegészségügyi Központ a Páli Szent Vince Iskolaközpont igazgatójának, hogy az intézmény három diákja is koronavírusos - írja a Kisalföld.hu. Biró Péter igazgató a lapnak elmondta, hogy a diákok 3 különböző osztályba járnak, egyikük alsós, másikuk felsős, illetve van köztük egy gimnazista is. Azonnal elkezdődött a kontaktkutatás, hogy kiderüljön, kik azok a tanulók és pedagógusok, akikkel kapcsolatba kerültek az érintettek.

Végül kiderölt, hogy a nyelvi csoportbontás miatt a párhuzamos osztályban tanulókkal is találkoztak, így összességében 90 diák és 13 pedagógus került járványügyi megfigyelés alá, ők nem hagyhatják el az otthonukat.

Az igazgató szerint a fenntartó Emberi Erőforrásuk Minisztériuma, és az Operatív Törzs is azt javasolta, hogy ne rendeljenek el szünetet, inkább emeljék ki azokat, akik a kontaktkutatás során érintettek lehetnek. A Páli Szent Vince Iskolaközpontot több mint 100 óvodás, 730 általános iskolás és gimnazista látogatja, a tanári kart 74 pedagógus alkotja.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem