14 °C Budapest

10 koronavírusost találtak egy budapesti vízilabdacsapatban: elmaradnak a meccsek

MTI
2020. szeptember 3. 10:33

Az OSC férfi vízilabdacsapatánál honlapján megjelent közlemény szerint az augusztusi Magyar Kupa-döntőt követő vizsgálatok során a csapatból senki sem volt fertőzött. Az augusztus 29-i bajnoki rajt előtt viszont több játékosnak is egészségügyi problémái voltak, akiket elkülönítettek, a szövetség pedig elhalasztotta a gárda aktuális mérkőzését. Az ezt követő újabb, teljes keretet és stábot érintő tesztelések tíz esetben kimutatták a koronavírust.

"Mindenki izoláltan várja a hatóságok iránymutatását. A klub a napokban fertőtlenítette az uszodát, így a létesítmény működése megoldott. A negatív eredményű játékosok még két szűrésen vesznek majd részt, a pozitív eredményt produkáló sportolóink a hatósági protokollt követve tartják be a karantént, és térnek majd vissza" - írta tájékoztatásában a klub, hozzátéve, hogy kérvényezi az MVLSZ-től a soron következő bajnoki találkozók elhalasztását.

"Amennyiben a sportolóink minden hatályban lévő szabálynak megfelelve vissza tudnak térni az edzésekre, elkezdjük szervezni az elhalasztott bajnoki találkozók pótlásának időpontjait, valamint a lehetőségeinkhez képest a legteljesebb mértékben felkészülünk a szeptember 26-27-re tervezett Magyar Kupa döntőre" - zárult a közlemény.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem