A tervek szerint 30 milliárd forintos keretösszegből igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai gazdasági társaságok.

Csökkenteni fogja a kitermelést két nagy olajexportőr, emiatt még tovább nőhet a kőolaj hordónkénti ára.
Növekszik az olaj hordónkénti ára, mivel egyre nagyobb a kereslet az energia iránt. A kitermelést csökkenteni fogja Szaúd-Arábia és Oroszország is annak érdekében, hog a kőolaj ára tovább emelkedjen - ezt mondta az olajtermelő országokat tömörítő szervezet, az OPEC+ főtitkára a BBC-nek.
Szaúd-Arábia azt közölte, hogy naponta egymillió hordóval csökkenti nyersolajtermelését az árak emelése érdekében. Haitham Al Ghais szerint ez két nemzet, Szaúd-Arábia és Oroszország önkéntes döntése volt, és a döntést megelőző elővigyázatosságnak nevezte.

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
A Black Friday után itt a Green Friday: mutatjuk, milyen akciók várnak
A túlfogyasztásra hívja fel a figyelmet a Mastercard kampánya.
- Megkapta az esélyt a magyar női kézilabda-válogatott
- Donald Trump szerint ez a legújabb átverés
- Turi Attila, az MMA elnöke: pontosan kijelöli az utat a makoveczi örökség
- Kikapott a Fradi, marad az élen a Paks
- Meghalt egy szurkoló, a kapus szólt a játékvezetőnek, hogy álljanak le
- Érem nélkül maradtak a magyarok Otopeniben az utolsó napon
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


