16 °C Budapest
Defocused photograph looking down to vehicles on a motorway travelling away from the camera

10-ből 1 magyart súlyos baleset érhet az autójában: rengetegen vezetnek ilyen modellt, jó lesz vigyázniuk

2022. november 27. 15:30

A Pénzcentrum friss kutatásából kiderült, hogy a magyar autótulajdonosok jobban kedvelik a konzervatív színeket, mint az élénkeket. A legtöbben ezüst, fehér, szürke vagy fekete autókat vezetnek, mindössze az járművek negyedét teszik ki együttesen a piros, kék és zöld kocsik. Az autó színe abban is meghatározó lehet, hogy milyen eséllyel szenved valaki balesetet az utakon, azonban nem olyan összefüggésben, ahogy először gondolnánk.

A Pénzcentrum a 2022-es Népszámlálást követően tette közzé kérdőívét sok olyan - viccesnek szánt - kérdéssel, amelyek a hivatalos kérdéssorból "kimaradt". Rákérdeztünk többek között a kedvenc színre, arra, ki milyen zenét hallgat, mekkora a lábmérete, vagy például hogy ki hogyan főzi a rizst. A magyarok kedvenc színéről és rizsfőzési szokásairól már publikáltuk is az eredményeket, most pedig azt elemeztük, milyen színű autót vezet a legtöbb magyar. A kérdőív továbbra is elérhető: cikkünk végén, aki lemaradt volna, még kitöltheti.

Bár, mint kiderült a magyarok kedvenc színe a kék, és többen szeretik a zöld, piros, fekete és türkiz színeket is, autószínek tekintetében konzervatívabban választunk. Válaszadóinknak közül minden tizedik ezüstszínű autója van, 9,4 százalékuknak fehér és 8,9 százalékuknak szürke. Fekete és kék kocsit 7,6 százalékuk vezet, és 6,2 százalék pedig pirosat. Így a magyar utakon robogó kocsik több mint fele "színtelen", fehér, szürke vagy fekete árnyalatú.

A férfiak többsége fehér (11,5%), szürke (11,4%), és ezüstszínű (11,2%) autót vezet. A nők esetében ugyanezek a dobogós színek, csak más sorrendben: a legtöbb válaszadónknak ezüst (9,6%) autója van, ezt követik a fehérek (8,1%) és szürke 7,2%) kocsik. A nők körében a kék egy hajszállal gyakoribb, mint a fekete, míg a férfiaknál fordítva.

Visszaszorulnak az élénk színek

Az elmúlt 20 évben jelentős változások történtek az autószín trendekben – közölte korábban a carVertical. Miközben a fehér jelenleg az egyik legnépszerűbb autószín a világon, két évtizede 2002-ben gyakorlatilag nem voltak fehér autók. A 2002-ben gyártott és a kutatásban ellenőrzött autók 42%-a szürke vagy ezüst színű volt. A 2020-ban gyártott, ellenőrzött autók 26%-a szürke, 18%-a pedig fehér volt, a fekete autók aránya 2002 és 2020 között többé-kevésbé hasonló maradt. 

Fő a biztonság

A kutatásból az is kiderült, hogy a jármű színe meghatározó lehet abban, mekkora a valószínűsége a balesetnek. Azt mutatták ki, hogy a vizsgált piros autók 60%-a szenvedett balesetet, így ez a legveszélyesebb szín a vezetés szempontjából. A barna (59%) és a fekete (57%) szintén azok az autószínek, amelyek gyakrabban kerülnek balesetbe, mint mások: a sárga (55%), a kék (54%), a fehér (50%) és a szürke (50%) autók ritkábban kerülnek bajba.

Ez azonban nem feltétlenül van összefüggésben azzal, hogy mennyire feltűnő színű egy autó, hanem inkább az autót választók személyiségéhez kapcsolódhat. A közlés szerint a konzervatív vásárlók nagyobb valószínűséggel választják a megszokott színű járműveket, míg az extrovertáltabb vezetők az élénk színeket részesítik előnyben. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem meglepő, hogy a piros autók nagyobb valószínűséggel szenvednek balesetet. A sportautókat általában pirosra festik, és a sebesség szerelmesei szívesebben választanak piros autót, mint a konzervatív vezetők. Ennyi elég is ahhoz, hogy feltételezzük, miért a piros autók vannak az első helyen ezen a bizonyos listán

- magyarázta M. Buzelis. Az autógyártók az elmúlt évtizedekben rengeteg élénk színt vezettek be. Úgy tűnik azonban, hogy a szürke, a fehér vagy a fekete egyhamar nem veszíti el népszerűségét - közölték. A Pénzcentrum kutatásából is az derült ki, hogy a magyar autótulajdonosok járművei is inkább a fehér, szürke, fekete színekben és árnyalataikban pompáznak.

Nincs még vége a kitöltésnek!

Ha valaki cikkünk elolvasása után kapott kedvet kérdőívünket kitölteni, még nem maradt le semmiről! A kedvenc színnel és a rizsfőzési szokásokkal kapcsolatos elemzését követően ugyanis meg fogjuk vizsgálni egyesével a többi kérdésünkre adott válaszokat is: kiderül majd, átlagosan hányas cipőt hordanak a magyar nők, a férfiak hány százaléka nem szereti a Bud Spencer-filmeket, a szegedi vagy bajai halászlé az igazi, vagy hogy milyen zenét hallgatnak a legtöbben Baranyában. A többi kérdésnél még befolyásolhatja a végeredményt egy-egy plusz kitöltés. Köszönjük, ha ezzel is segíted a munkánkat!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem