16 °C Budapest

Kiderült: ennyi arany van összesen a világon

MTI
2013. április 11. 17:06

A legelfogadottabb becslés szerint nyolcezer köbméter arany van a világon - a talaj felett -, azaz elférne az összes egy 20 méteres élhosszúságú kockában. Ennek tömege - a nagy fajsúly okán - 171 ezer 300 tonna. Más becslések viszont 2,5 millió tonnára teszik a világ aranyát, azaz sokszorosan többre.

A jókora eltérés oka részben az, hogy az emberiség igen régóta, több mint 6 ezer éve bányászik aranyat. Az első aranypénzeket időszámításunk előtt 550 körül verték, Krőzus király volt az úttörő. 1492-ig - Amerika felfedezéséig - csaknem 13 ezer tonnát termelhetett ki az emberiség - a londoni székhelyű GFMS fémipari tanácsadó cég becslése szerint.

Akadnak azonban, akik szerint sokszorosan túlbecsült az adat, mert a primitív bányásztechnika legfeljebb 300 tonnányi arany kiaknázását tette lehetővé. Ugyanakkor a jelenlegi mennyiséget 155 ezer tonnásnak saccolják, azaz az elfogadott adatnál nem sokkal kevesebbnek.

A másik véglet szószólói - akik legalább 2,5 millió tonnásra teszik az eddig kitermelt arany mennyiségét - azzal érvelnek, hogy ha a csaknem három és félezer évvel ezelőtt élt Tutanhamon fáraó koporsójába másfél tonna aranyat "öltek", akkor mennyi lehetett a többi, kifosztottan talált egyiptomi királysírban.

Hogy melyik becslés a helyes? A BBC magazinrovatában megjelent cikk szerint nem tudni, mindegyik becslések becslésének becslésén alapul.

Amerikai geológiai becslések szerint még bő 50 ezer tonna kitermelhető aranyat rejt a föld. Ha az eddig felszínre hozott nemesfém mennyiségének uralkodó becslését nézzük, akkor az emberiség már bőven kitermelte "aranya javát", több mint a háromnegyedét kibányászta.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mindennek tetejébe az aranyat egészen mostanáig újrahasznosították, egy legújabbkori aranyórában előfordulhat, hogy az ókori Róma idején bányászott arany van. A recirkuláció azonban kezd megszakadni, mivel egyes ipari technológiákhoz kell arany, ám olyan kis mennyiségben, hogy azt nem érdemes visszanyerni. Brit geológusok becslése szerint a világ jelenlegi aranykitermelésének a 12 százalékát emészti el így az ipar.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem