13 °C Budapest

Virágzik a feketepiac: minden második ember megvenné a kamu Guccit

2017. február 26. 09:00

Komoly károkat okoz nemzetközi szinte is a szellemi tulajdonjogokkal védett termékek hamisítása, az azokkal kapcsolatos kalózkodás, ennek számszerűsítése nem könnyű. A jogosultak egymástól elszigetelt küzdelmet folytatnak a hamisítók ellen, amely azonban igazi eredményekre nem vezet. Egy 2015-ös adatokat feldolgozó friss tanulmányból látszik, hogy a hamisítás elleni nemzetközi küzdelem az elmúlt csaknem tíz évben inkább vesztésre áll, csak egyes szűk szegmensekben számolhatunk be látható eredményekről.

A hamis és kalózáruk nemzetközi piaca óriási. Az OECD és az EUIPO becslése szerint 2013-ban ezen áruk forgalma a teljes nemzetközi áruforgalom 2,5 százalékát tette ki, mintegy 461 milliárd dollár értékben. A 2008-as évhez képest ez 80 százalékos növekedést jelent, amely jelzi, hogy a hamisítás globális szinten is egyre nagyobb problémát jelent.

A statisztikai adatok alapján leginkább a luxus termékek, bőráruk, játékok, gyógyszerek érintettek a hamisítással.

A kalóztermékek elsődleges célállomása az EU, forrása pedig a kutatási adatok alapján legnagyobb mértékben Kína, de a közepes gazdaságú és fejlődő országok is leggyakrabban előállítóként, vagy tranzit országként vesznek részt a jogsértő áruk kereskedelmében. Ha EU szinten vizsgáljuk a kérdést, akkor kiderül a kutatásból az is, hogy 2015-ben az EU-ba importált termékek 5 százaléka, mintegy 116 milliárd dollár értékben volt hamisított vagy kalóztermék.

A digitális kalózkodásban mások a trendek

A kalózkodás másik területe a digitális kalózkodás, amely elsősorban digitális tartalmakat, így zenét, audiovizuális tartalmakat, szoftvereket, számítógépes játékokat érint. Az OECD/EUIPO részére készített kutatás adatai szerint a filmek digitális kalózkodásának becsült kereskedelmi értéke 2015-ben 160 milliárd dollár volt, amelynek azonban csak mintegy 30 százalékát tette ki a peer-to-peer (tipikusan torrent) hálózatokon keresztül okozott jogsértés, míg a fennmaradó mintegy 110 milliárd dollár érték még mindig a filmek CD/DVD és egyéb hordozón történő jogellenes másolásából adódott.

A BitTorrenten keresztül letöltött filmes tartalmak értékét például 2015-ben 18,5 milliárd dollárra teszik.

A zenei műfajban kisebb az eladott kalóz tartalmak értéke, 2015-ben becslés szerint 29 milliárd dollár. Jelentős változás, hogy 2015-ben először a digitális eladások felülmúlták a fizikai hordozókét, valamint teret hódítottak a legális streaming szolgáltatások, mint a Spotify, a Rdio, vagy a Pandora. A zene streamelés előnye, hogy kielégíti a fogyasztók olcsó és könnyen hozzáférhető zene iránti igényét, így csökkenti a kalóz tartalmak fogyasztását.

Számokban kifejezve 2013 és 2015 között az illegális peer-to-peer zenei letöltések száma 3,2 milliárdról 2,5 milliárdra esett vissza, a legális streaming letöltések száma pedig megháromszorozódott. Vagyis a fizikai termékek hamisításával szemben a zenei területen kifejezett javulás volt tapasztalható. A szoftverszektorban az elmúlt évtizedben a nem jogtiszta szoftverek használata a filmmel és zenével ellentétben emelkedő tendenciát mutat, 2015-ben 52 milliárd dolláros összértékkel.

A hamis termékek és kalóztartalmak kereskedelmének egyéb káros hatásai is vannak amellett, hogy jelentős veszteségeket okoz az érintett gazdaságoknak és szektoroknak. A hamisítás ugyanis törvényszerűen gyengíti a szellemi tulajdonjogokat, ezzel gátat képez az innováció előtt, csökkenti a GDP-t és az adóbevételeket is azzal, hogy a fogyasztók az eredeti termékek helyett azok hamis megfelelőit vásárolják, mindezeken felül elijeszti a szellemitulajdon-érzékeny szektorok befektetőit

- emelte ki Hennelné dr. Komor Ildikó ügyvéd. A hamisítás és a kalózkodás bűncselekmény is, amely jelentős költségeket von maga után azzal, hogy a bűnüldöző szervekre egyre több munkát rónak az elkövetők. A hamis termékek jelentős egészségügyi kockázatot is jelentenek a fogyasztókra nézve, mert nem felelnek meg az egészségügyi előírásoknak. Elég, ha hamisított szeszesitalok okozta mérgezéses halálesetekre gondolunk, de idesorolhatóak a hamis gyermekjátékok okozta a balesetek és megbetegedések is, a hamis gyógyszerek hordozta veszélyek pedig nyilvánvalóak.

Mi a helyzet Magyarországon?

A hazai kép némileg eltér a nemzetközi viszonyoktól. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület és a Tárki 2016-os felmérése szerint Magyarországon csökkent a hamisított termékek iránti kereslet, ezt mutatja a parfümök esetében például az, hogy az eredetit a másolattal helyettesítő fogyasztók aránya globális szinten mintegy 50 százalék, míg a felmérések szerint Magyarországon ez az arány csak 10 százalék. Hasonló a helyzet a hamis ruházat esetében, ahol a tanulmány szerint a hamis ruházatot a fogyasztók fele vásárolná az eredeti helyett, míg Magyarországon ez az arány mindössze 16 százalék.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szoftverek esetében más a helyzet, és az önbevalláson alapuló felmérés valószínűleg nem a valós képet mutatja: a válaszadók 80 százaléka ugyanis azt is tagadja, hogy valaha látott, vagy hallott volna illegálisan letöltött tartalmat, pedig nincs olyan háztartás, ahol ne lenne legalább egy illegálisan letöltött szoftver a számítógépeken.

Illeszkedik azonban a nemzetközi trendbe, hogy a magyar fogyasztók egyre nagyobb hányada ismer legális letöltési lehetőségeket a film és zenetartalmakra vonatkozóan, ugyanis míg 2015-ben ez az arány 59 százalék volt, 2016-ban már 77 százalék.

Mit tehetnek a jogosultak a hamisítás visszaszorítására?

A hamisítás elleni küzdelem többfrontos: érinti a fogyasztói attitűdöt, a jogosultak jogi tudatosságát és a jogsértők elleni szankciókat is. A magyar felmérések szerint a közvélekedés az, hogy a hamisítást leginkább a bűncselekmények nagyarányú felderítésével és az elkövetők szigorú megbüntetésével lehet elérni. Ugyan előbbi valóban nélkülözhetetlen, de a fogyasztók tájékoztatása, oktatása legalább ugyanennyire fontos. Jó példa erre a streaming szolgáltatások növekvő népszerűsége és az illegális zeneletöltések ezzel párhuzamos csökkenése, amely igazolja, hogy ha a fogyasztók tisztában vannak a jogsértésekkel és azok szankcióival, valamint ismerik a jogszerű zenehallgatási lehetőségeket, akkor a kevésbé kockázatos legális megoldások felé fordulnak.

A fenti intézkedések azonban nem elegendőek önmagukban, ha maguk a jogosultak nem rendelkeznek szellemi tulajdonvédelmi stratégiával, és nem hangolják össze akcióikat, stratégiájukat egymással. Egy-egy jogosult magányos küzdelme nem fogja lényegesen módosítani sem a fogyasztók hozzáállását, sem az elkövetőket nem rettenti el a további hamisítástól, iparágak, szegmensek összehangolt, egységes fellépésére lenne szükség, akár országhatárokat átlépő jelleggel is.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem