6 °C Budapest

Vége lehet a nyugdíjasok kifosztásának a termékbemutatókon

2015. július 4. 13:00

Kötelező ügyfélszolgálat fenntartása, az ajándékjuttatás és ajándéksorsolás reklámjának tilalma, a megvételre kerülő árucikkek kapcsán betiltott fogyasztói hitelezés - ilyen módosításokat hoz a 2015. július 2-án az Országgyűlés elé került törvényjavaslat. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége már évek óta szorgalmazza a fogyasztóvédelmi előírások szigorítását és támogatja a módosításokat.

2015. július 2-án benyújtásra került a Magyar Országgyűlés elé az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés során a fogyasztók védelme érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló T/5486. számú törvényjavaslat. Nagy örömünkre szolgál, hogy abban a Szövetség által korábban megtett számos észrevétel visszaköszön, amely a fogyasztók érdekeit szolgálja.

  • E szerint a termékbemutatókkal foglalkozó cégek ügyfélszolgálatot kötelesek fenntartani székhelyükön vagy telephelyükön, valamint fióktelepükön és biztosítani kell a fogyasztókkal történő kapcsolattartást egyszerre többféle módon is. Az ügyfélszolgálat működtetéséhez kapcsolódó kötelezettség kiterjed egyúttal a személyes, az írásban, telefonon és az elektronikus úton történő ügyintézési lehetőség biztosítására. A fogyasztók tehát egyszerre több csatornán jelezhetik majd kifogásaikat a termékbemutatós cégek felé. A törvényjavaslatban egyúttal meghatározásra kerül a fogyasztói jogok hatékony érvényesítése érdekében az, hogy a hét legalább egy napján este 20 óráig nyitva kell tartani a vállalkozás személyes ügyfélszolgálati irodájának úgy, hogy az ügyintézés időpontját akár elektronikusan vagy telefonon is le tudja foglalni a fogyasztó.
  • Emellett rögzítésre kerül a javaslatban szintén, miszerint tilos az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéshez kapcsolódóan az ajándék juttatás és ajándéksorsolás reklámja.

 

  • 3. Végül, de nem utolsósorban pedig tilos lesz a termékbemutatók során pénzügyi szolgáltatást nyújtani, ami egyúttal azt is jelenti, hogy kapcsolt hitelszerződések nem kerülhetnek megkötésre e rendezvények alkalmával.

 

Jobban védik a fogyasztókat az előírások - mire van még szükség?

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének tapasztalatai szerint már régóta fennálló problémákat kezelnek az új előírások.

A termékbemutatós cégek folyamatosan módosítják bejegyzett székhelyeiket, telephelyeiket és már nem lelhetőek fel azon a címen, amelyet korábban megadtak a fogyasztóknak előzetesen kapcsolattartásra. Ezért is nehezült el a fogyasztói jogok érvényesítése, hiszen hiába jelentették be például, hogy rossz a termék vagy meggondolták magukat és arra nincsen szükségük: a levéllel már nem találták meg a vállalkozást.

A jövőben - legyen az bárhova bejegyezve éppen - kötelező lesz e cégeknek a többféle kapcsolattartást is biztosító ügyfélszolgálat fenntartása.

Pozitív az ajándék juttatás és ajándéksorsolás reklámjához kapcsolódó tilalom rögzítése is - ugyanis számos olyan bejelentés érkezett a Szövetséghez, hogy a termékbemutatós vállalkozások megtévesztő módon nyereménynek titulálják reklámjukban az érintett terméket és csak később derül ki: valójában fizetni kell, hogy azt megkapják. Hasonlóan járt az a fogyasztó, aki a szórólap szerinti "nyereménysorsolással egybekötött termékbemutatón" vett részt egy közösségi házban, ahol végül ő nyerte meg az 1 millió forintos főnyereményt - a termékekhez végül 300 ezer forint befizetése után jutott hozzá. Hasonlóan rég várt módosítás már a pénzügyi szolgáltatás nyújtását megtiltó rendelkezés is a termékbemutatók során. Ugyanis az esetek elenyésző arányában kerül sor csak készpénzben a termék vételárának rendezésére és a fogyasztók kapcsolt hitelszerződést írnak alá, hogy ki tudják fizetni a sokszor több százezer forintba kerülő árucikkeket.

A Szövetség üdvözli és támogatja a fenti módosításokat, ugyanakkor álláspontunk szerint szükséges még néhány további fogyasztóvédelmi előírás rögzítése a törvényjavaslatban. A jelek szerint ugyanis a termékbemutatós cégek átveréseinek tárháza kifogyhatatlan, újabb és újabb fogyasztóellenes gyakorlatokkal rukkolnak elő.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
  • Így - mint az üdülési joghoz kapcsolódó fogyasztóvédelmi előírásoknál -, meghatározásra kell, hogy kerüljön az előlegfizetés tilalma az indokolás nélküli elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belüli időtartamra. E szerint a termékbemutatós cég nem kérhetne, követelhetne a fogyasztótól semmilyen összeget, mielőtt le nem jár a tizennégy napos elállási határidő. Ha pedig erre mégis sor kerül, úgy azt kamataival együtt kell visszatérítenie a fogyasztó számára.

    Az érintett rendezvényeken ugyanis rendszeresen kerül sor előleg vagy éppen foglaló átadására, amit aztán később a fogyasztók akkor sem látnak viszont, ha élnek az indokolás nélküli elállási jogukkal. Hiába érvényesítik azt ugyanis, a cégek egész egyszerűen nem foglalkoznak ezzel és elmarad a kifizetett pénzösszegek visszatérítése.

  • Rendszeres szintén, hogy a termékbemutatókon a fogyasztóknak több százezer forintos vételáron kínálják a különböző termékeket, és csak későbbi tudakozódás után értesülnek arról, hogy azok rendszerint tizedannyi áron is elérhetőek. Ezért rögzítésre szorul az is, hogy ha a fogyasztó feltűnő értékaránytalanságra hivatkozással megtámadja a szerződést akár békéltető testület vagy bíróság előtt, akkor a bizonyítási teher megfordul. Ennek alapján pedig a kereskedő köteles bebizonyítani és igazolni azt, hogy nem alkalmazott túlzó árakat. Ha erre nem képes, akkor az pedig a szerződés semmisségét kell, hogy maga után vonja.

    A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:98. § (1) bekezdése szerint ugyanakkor egy kivétel is érvényesül: nem támadhatja meg a szerződést az, aki a feltűnő értékaránytalanságot felismerhette vagy annak kockázatát vállalta. A fogyasztók ugyanakkor sokszor nincsenek abban a helyzetben az alkalmazott agresszív marketingtechnikák miatt, hogy ezt felismerjék: ezért ezt a kivételt törölni kell a termékbemutatókat illetően.

  • Végül, de nem utolsósorban meghatározásra kell, hogy kerüljön a termékbemutatós cégek számára a békéltető testületek előtti személyes meghallgatásokon való kötelező részvétel - függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e az illetékes testület megyéjében bejegyzett székhellyel vagy telephellyel.

    A tapasztalatok szerint ugyanis e vállalkozások rendszeresen távol maradnak a fogyasztók számára ingyenes és gyors, hatékony jogérvényesítést szolgáló békéltető testületi meghallgatásokról. Azonban ezzel maga az eljárás célja, azaz a felek közötti egyezség elérése nehezül el: a fogyasztó nem találkozik személyesen a cég képviselőjével, és az eljáró tanácsok nem tudnak segíteni az álláspontok közelítésében.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem