Új kártyás rendszer jön a cafeteriapiacon

2016. január 26. 13:03

Január 24. vasárnap éjféltől sehol sem használhatjuk az Első Magyar Cafetéria (EMC) Kft. által kibocsátott kártyákat, egy szerződéses partnerük szerint a cégnek elszámolási nehézségei támadtak - írja az Index.

A 2011-ben létrehozott EMC ugyan a cafeteriapiac kis szereplőjének számított, megszűnése mégis különös annak fényében, hogy mostanáig folyamatos terjeszkedésükről lehetett olvasni, és fő partnerük a biztos piacnak tűnő Honvédelmi Minisztérium volt. Az EMC helyét a frissen alapított Erzsébet-utalvány Plusz Kft. veszi át, ami újabb adalék a fenekestül felforgatott magyar cafeteriapiac történetéhez.

A kormány 2012-ben döntött a cafeteriarendszer teljes átalakításáról Magyarországon. Ekkor egy határozott lépéssel úgy módosítottak törvényt, hogy az Erzsébet-utalványok illetve SZÉP-kártyák után csak 31 százalékos adót kelljen fizetnie a munkáltatóknak, míg a többi piaci szereplő utalványai után 51 százalékot. Ezzel gyakorlatilag ki is végezték a korábbi nagy szereplőket, a Le Chéque Déjeuner-t, a Sodexo Passt és a Ticket Restaurantot forgalmazó Edenredet, hiszen többé senkinek nem érte meg velük szerződni.

Az LCD azóta már be is zárta a boltot itthon, a másik két nagy cég pedig kivárásra játszik: bepanaszolták a kormányt az EU-nál, így Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárás indult Erzsébet jogellenes helyzetbe hozásáért. Ítélet még nem született az ügyben, de már ősszel arról lehetett olvasni, hogy a Yves Bot, az Európai Bíróság főtanácsnoka szerint a magyar intézkedés ütközik az uniós alapjogokkal, így sok jóra nem számíthat a kormány.

Az három nagy francia utalványoscégen voltak még kisebb szereplők is a magyar piacon: egyrészt a nagy üzletláncok saját utalványokat is kibocsátottak, másrészt jelen volt a Pannon Ticket, a Puebla, a postai dolgozókra építő Posta Paletta és a honvédséggel szerződő Első Magyar Cafeteria. Ezek közül a Posta saját utalványa továbbra is vígan elvan, a Puebla honlapja szerint elméletileg még létezik, de a felhasználók arra panaszkodnak, alig fogadják már el valahol, a Pannon Tikett felszámolás alatt, az Első Magyar Cafetéria pedig honlapjának tájékoztatása szerint vasárnap éjféllel megszűnt.

A kisebb cégek közül a Postáét és a Honvédelmi Minisztériumhoz kötődő EMC-t 2011-ben alapították. A Posta Paletta tavaly 572 milliós, az EMC pedig 119 milliós árbevétellel működött. Az EMC-t az a Páris György vezeti, akinek számos más cége van, többek között a Metapay-rendszerért is ő a szabadította rá a magyar fesztiválokra. Az EMC abban különbözött a többi, utalványos rendszerű cafetériától, hogy nem papírra, hanem a SZÉP-kártyához hasonlóan kártyára kapták a kedvezményezettek a pénzt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Most viszont vége: január 24. éjféltől az EMC-kártyákat nem fogadják el sehol, az ügyfelek egyenlegét egy az egyben jóváírják az új Erzsébet Plusz-kártyákon.

Az okokkal kapcsolatban kerestük a korábbi nagyobb szerződéses elfogadópartnereket, az Auchantól megtudtuk, hogy a “kibocsájtó elszámolási nehézségei" miatt nem áll módjukban tovább elfogadni a kártyát.

Az elszámolási nehézségek háttérben leginkább az állhat, hogy a HM nem újított velük szerződést: a Minisztérium a korábban jól fekvő vállalkozás helyett az Erzsébet-rendszer új, kártyás ágának biztosít terepet idéntől. Arról egyelőre nincs információ, mely intézmények tervezik még bevezetni az új kártyát, de hosszabb távon vélhetően nem a honvédelem lesz az egyetlen ügyfelük. A Honvédelmi Minisztériumot kerestük az EMC-s kártyák ügyében, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

Más kérdés, hogy mi lesz, ha megszületik a végső uniós ítélet a cafeteriarendszerről: ha tényleg jogsértőnek ítéli a bíróság, és a kormány visszavonulót fúj - ahogyan azt például a pálinkafőzés esetében is tette hasonló okokból -, az megint teljesen átrendezheti a piacot.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem