11 °C Budapest

Tényleg bezárhat a magyar boltok többsége vasárnaponként

Pénzcentrum
2014. október 30. 23:56

Osztrák és német minták alapján az üzletek vasárnapi zárva tartásáról és a nyitva tartás rendjének újraszabályozásáról tárgyal jövő héten a kormány - tudta meg a Magyar Nemzet.

A KDNP korábbi javaslatát újratárgyalva elrendelnék az üzletek és bevásárlóközpontok vasárnapi és munkaszüneti napi zárva tartását az alábbi kivételekkel:

  • 400 négyzetméternél kisebb alapterületű üzletek,
  • trafikok, gyógyszertárak, benzinkutak, újságárusok és virágárusok,
  • termelői piacok árusító helyei, vásárok, pályaudvarok és repülőterek, valamint kórházak boltjai,
  • a pékáruboltok különszabályok alapján lehetnek nyitva, például vasárnap délig,
  • egyéb szabályok vonatkoznának egy bizottság által kiválasztott, törvényben tételesen nem említett, "más típusú egységekre".

A fentiek mellett csak reggel 6 és este 10 óra között lennének nyitva Magyarországon főszabály szerint üzletek, továbbá 2016. január 1-jétől világörökségi területeken nem üzemelhetnének diszkontok, nagyméretű szupermarketek és a hipermarketek (szabályozva ezzel a plázastopot megkerülőket). A kis üzleteket, családtagok által üzemeltetett kereskedéseket nem szeretnék nehéz helyzetbe hozni, az éjszaka üzemelő boltokról és vendéglátóhelyekről pedig továbbra is a helyi önkormányzatok, képviselő-testületek dönthetnének. A szabályok betartását a jövőben is a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ellenőrizné.

Az indoklás szerint "mára megérett a helyzet arra, hogy számos nyugat-európai, például az osztrák vagy német mintát alapul véve hazánkban is törvény szabályozza a kereskedelmi elárusítóhelyek nyitva tartását.

A törvényjavaslattal elő kívánják segíteni, hogy a vasárnap valóban az ország döntő többségének pihenőnap legyen.

Olyan szabadnap, amelyen a családi együttlétre lehetőséget adó időt nem kurtítja még a vásárlással eltöltött idő is".

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm