14 °C Budapest

Sok a trükköző webáruház: ezt ellenőrizd vásárlás előtt

MTI
2016. február 8. 09:31

Idén is kiemelten ellenőrzi a virtuális áruházakat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), ugyanakkor az internetes kereskedelemben talált sok szabálytalanság miatt az is fontos, hogy a fogyasztók tudatosabban vásároljanak - hívta fel a figyelmet a hatóság a Magyar Idők hétfői számában.


A hatóság tavaly az általuk vizsgált webáruházak 88 százalékánál bukkant valamilyen szabálytalanságra, amelyből kára származhatott a vásárlóknak. Ezek közé tartozik például, hogy a kereskedő titkolja kilétét, kizárólag előre fizetés esetén küldi el a terméket, vagy tévesen tünteti fel az árakat.

Az NFH tájékoztatása szerint a fogyasztó a vásárlás előtt több ponton is tájékozódhat. Például már az internetes oldal felkeresésekor kiderülhet, hogy tisztességes-e a vállalkozás, mivel a webáruház üzemeltetői kötelesek feltüntetni adataikat, ennek híján felmerülhet, hogy szabálytalanul működik a társaság. Az általános szerződési feltételekből pedig kiderülnek többek között a szállítás és fizetés részletei, valamint az elállási joggal, jótállással, illetve szavatossággal kapcsolatos információk.

Ha felmerül a gyanú, hogy a webáruház nem jól tüntette fel az árakat, vagy nem tájékoztatott megfelelően, a fogyasztó a lakóhelye szerinti illetékes kormányhivatalhoz, a vásárlást követően felmerülő problémákkal kapcsolatban, illetve minden szerződéssel kapcsolatos jogvitában pedig a békéltető testülethez vagy bírósághoz fordulhat.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem