14 °C Budapest

Pórul jártak a gimnazisták: sokszorosába került a szalagavató

2016. február 9. 15:30

100 ezer forintos szerződést kötött egy gimnazista, amihez a vállalkozás amellett, hogy nem kérte a szülők hozzájáruló nyilatkozatát, még késedelmi díjat is felszámolt.

100 ezer forintos szerződést kötött egy gimnazista, amihez a vállalkozás nem kérte a szülő hozzájáruló nyilatkozatát. Egy felháborodott szülő azzal kereste meg a Budapesti Békéltető Testületet, hogy a gyermeke osztályából több iskolással is két nap késedelmi díjat fizettetett meg a vállalkozás, amelytől a szalagavató ruhákat kölcsönözték, annak ellenére, hogy az előzetes tájékoztatás hiányos volt.

A kölcsönző az összesen 100 ezer forint fölötti értékű szerződést az osztályba járó egyik gyermekkel, tehát egy fiatalkorúval kötötte meg, anélkül, hogy azt a kiskorú szülei vagy más felnőtt látta volna és a kérelem szerint nem hívta fel a tanuló figyelmét a fontos részletekre.

A ruhákat használó, és a nagy nap után visszavinni kívánó gyerekek ugyanis a szalon honlapján egyértelműen azt olvasták, hogy a bolt hétvégén zárva tart, ezért hétfőn csoportosan felkerekedtek, hogy visszavigyék az osztálytánchoz 5 ezer forintos darabáron kölcsönzött ruhákat.

Ekkor azonban azzal szembesültek az üzletben, hogy az eladó késedelmi díjat számít fel, és arra az érvükre, hogy nem is tudták volna korábban hozni a ruhákat, mivel a bolt zárva volt, azt a választ kapták, hogy az Általános Szerződési Feltételekben szerepel, hogy a ruhák visszavételére az üzlet nyitvatartási idejétől függetlenül vasárnap is van lehetőség, és ha el akarták volna kerülni a pótdíjat, ekkor kellett volna megjelenniük a ruhákkal. A szerződés pedig tartalmazta, hogy annak aláírásával a fogyasztó az Általános Szerződési Feltételeket is elfogadja.

Az üzlet honlapján a gyerekek később valóban megtalálták ezt a szabályt, de nem ÁSZF, vagy Általános Szerződési Feltételek formájában, hanem csak mint "tudnivalók".

Mi is pontosan az ÁSZF?

Általános szerződési feltételnek nevezünk valamennyi olyan, egyedileg, az egyik fél által, a másik nélkül, előre kialakított szabálycsoportot, amiben a felek külön nem állapodtak meg.

Ezek az egyedi, a fél által aláírt szerződés részét képezik, hogyha a szerződésben így rendelkeznek. Vagyis ha egy szerződésben olyat olvasnak a fogyasztók, hogy az aláírással egyidejűleg elfogadják magukra nézve kötelezőnek az általános szerződési feltételeket is, akkor szinte biztosak lehetnek benne, hogy vannak olyan kiegészítő szabályok, amelyek nincsenek benne abban az egyedi szerződésben, amelyet megismertek, hanem még külön is kell tájékozódniuk.

Fontos tudni azt is, nem kell, hogy ezek egy dokumentumban, kifejezetten általános szerződési feltételek név alatt szerepeljenek valahol. Ilyen szerződéses feltételnek számít minden olyan szabály, amit a vállalkozás a fogyasztó nélkül, előre határoz meg, és nincs benne az egyedi szerződésben, mindegy tehát, hogy azt milyen címszó alatt szerepelteti a vállalkozás például a honlapján.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az általános szerződési feltétel akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója, tehát jelen esetben a vállalkozás lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerje, és ha azt a másik fél elfogadta. Az azonban, hogy az elfogadó nyilatkozat előtt nem állt módjában a fogyasztónak megismerni ezeket a feltételeket, a gyakorlatban nagyon nehezen, sőt szinte egyáltalán nem bizonyítható. Ezért mielőtt ilyen elfogadó nyilatkozatot írnak alá a fogyasztók, mindenképpen kérjék el az általános szerződési feltételeket is, vagy legalább azt, hogy hol érhetik el azokat.

Előfordulhatnak olyan feltételek is ezek között, amelyek lényegesen eltérnek a jogszabályoktól - ellentétesek nem lehetnek velük, de eltérhetnek tőlük - vagy az egyébként szokásos gyakorlattól. Ezekről a különös feltételekről külön is kell tájékoztatni a fogyasztókat, külön fel kell ezekre hívni a figyelmüket, és csak akkor fogják kötni az adott egyedi szerződést megkötő fogyasztót, ha ezeket elfogadta.

Az ügy további érdekessége a vállalkozásnak az a magatartása, amellyel egy kiskorúval kötött meg egy egész évfolyamot, de legalábbis egy egész osztálynyi gyereket érintő, összességében több, mint 100 ezer forint értékű szerződést, amelyhez egyébként egyértelműen kellett volna a szülő hozzájárulása.

Ezeket nagyon érdemes szem előtt tartani

A bosszúságok elkerülése érdekében a Budapesti Békéltető Testület az alábbiakat javasolja:

  • Minden esetben, ha egy szerződésben, amit aláírni készülnek, szerepel az a kitétel, hogy ezzel elfogadják az általános szerződési feltételeket is, kérdezzenek rá, hogy azokat hogyan ismerhetik meg. Lehetőleg csak azt követően írják alá a szerződést, hogy legalább a rájuk vonatkozó lényeges részeket megismerték.
  • Ha már tudják, hogy milyen jellegű szerződés megkötésére készülnek - például ha ruhát szeretnének kölcsönözni - előre is tájékozódjanak, hasonlítsák össze a vállalkozások honlapján vagy ismertetőiben szereplő feltételeket, mert egy-egy ilyen elrejtett szabály nagyon komoly plusz költséget okozhat.
  • Kérjék is el ezeket a feltételeket papíron vagy más tartós adathordozón, hogy a későbbiekben is utána tudjanak nézni, ha valamilyen kérdésük merülne fel.
  • Bármilyen szerződést írnak is alá, a lényeges kérdésekre külön is kérdezzenek rá, de ha az írott és a szóban kapott tájékoztatás eltér egymástól, akkor az írásbelit fogadják el valósnak.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem