13 °C Budapest

Nem is gondolnád, mennyi lengyel terméket vásárolsz

Pénzcentrum
2014. március 11. 15:03

Számos nemzetközi divatmárka bonyolít erős forgalmat budapesti üzleteiben, noha a magyar kiskereskedelem csak tavaly indult növekedésnek és a válság óta a magyar vásárlók is megfontoltabbá váltak. A lengyel cégek igen sikeresek - ráadásul a vevők sokszor nem is tudják, hogy kedvenc márkáik Lengyelországból érkeznek.

Az elmúlt évtizedben hazánkba számos lengyel márka érkezett. A legtöbb lengyel márka Budapest bevásárlóközpontjaiban és a belvárosi sétálóutcákban bérel üzlethelyiségeket. Ehhez képest új stratégiát jelent a CCC belépése, amely erőteljes terjeszkedése eredményeképpen mára több mint ötven üzletet nyitott országszerte és olyan, már korábban megtelepedett márkával versenyez, mint például a konkurens német Deichmann - áll a CBRE ingatlan-tanácsadó ügynökségének közleményében.

A legismertebb lengyel divatmárka, a Reserved a H&M és a Zara vásárlóiért verseng: öt budapesti pláza és Váci utcai zászlóshajó-boltja mellett néhány megyeszékhelyen is nyitott már üzletet. A Reserved családjába tartozó Mojito női divat márka 2013-ban lépett be a magyar piacra, és a MOM Parkban nyitott boltot. A klasszikusabb stílust is kínáló Tatuum női és férfi divatmárka öt üzletet tart fenn Budapesten, egyet pedig a pécsi Árkádban. A felső-közép kategóriás Gino Rossi az Aréna Plázában nyitott üzletet.

A lengyelek nem csak ruhaipari márkákban erősek: a nagy amerikai és európai kávézóláncokhoz hasonló márkát építő Coffee Heaven számos üzletet nyitott Magyarországon az elmúlt években, majd felvásárolta a világ harmadik legnagyobb kávézólánca, a brit Costa Coffee.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem