8 °C Budapest

Nagyon nem mindegy, melyik mikuláscsokit veszed a gyereknek

2016. december 4. 13:05

A legtöbben december első hetében szerzik be a Mikulásnapi édességeket. De egyáltalán nem mindegy, melyik terméket vesszük le a polcról. Tavalya rekord mennyiségű szezonális édességet vásároltunk a decemberi ünnepek alatt. Mutatjuk, mire kell odafigyelni a csokimikulások, adventi naptárak vásárlásakor.

Az ünnepek alatt hagyományosan a csokoládé Mikulás figura a sláger, amelyből tavaly mintegy 432 tonnányit adtak el; 3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Értéket tekintve ez több mint 2 milliárd forintot jelent, ami 8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatokat - világít rá a Nielsen felmérése.

Az ünnepi édességpiacból 63 százalékkal részesedett a közkedvelt csokoládé Mikulás figura tavaly. Ez az arány pedig 1 százalékponttal nagyobb, mint a tavalyelőtti. A második helyre a hagyományos ajándékcsomag került, ami általában átlátszó zacskóban pár darab csokoládét tartalmaz. A harmadik helyet a népszerűségi sorrendben pedig a nem mikulás figurák, azaz a hóemberek és szarvasok szerezték meg.

Egyre többen keresik jobb minőségű csokikat

Az ünnepi alkalmakra szánt édességek vásárlásakor leginkább a nagy üzletek tágas eladótereit részesítjük előnyben. Az Auchan tapasztalatai szerint a vásárlók fele december első hetében szerzi be a Mikulás napi édességeket, és egyre többen választják a kisebb kiszerelésű, de jobb minőségű termékeket. Az áruházlánc tapasztalata szerint idén tovább nő a kereslet a speciális táplálkozási igényeknek megfelelő termékek iránt, ezért a laktózmentes, gluténmentes, diabetes és bio édességek mellett immár paleo Mikulás figurák is megjelentek a polcokon.

A Tesconál is bő választékkal készülnek: az áruházlánc kínálatában az ünnepi időszakban 3,1 millió darab figurás édesség, 590 ezer mikulás csomag, 140 ezer adventi kalendárium, 105 ezer csomag habkarika, több mint 600 ezer bejgli és tekercs, 600 ezer darab elektronikai termék, valamint 2 millió üveg pezsgő várja a vásárlókat.

Mire figyeljünk a vásárlásnál?

A mikulások vásárlásakor a címke alapján tájékozódhatunk. Az összetevők, és ezen belül a csokoládétartalom pedig nagymértékben meghatározza a minőséget. Fontos, hogy az összetevőket mennyiségileg csökkenő sorrendben kell feltüntetni a címkéken, tehát amiből a legtöbb van, az szerepel az elején. Nézelődéskor pedig érdemesebb a magasabb kakaótartalmú mikulást választani.

A valódi csokoládé legalább 35 százalékban tartalmaz kakaó szárazanyagot, amelyből legalább 18 százalék kakaóvaj és 14 százalék a zsírmentes kakaó szárazanyag. A kakaós bevonók ehhez képest alacsonyabb kakaótartalmúak, és kakaóvaj is kevesebb benne

- válaszolta korábban a Pénzcentrum megkeresésre Erdélyi-Sipos Alíz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) főtitkára.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Fél Mikulás is elég lehet

Európában minden harmadik gyerek túlsúlyos vagy elhízott. Ennek oka elsősorban az életmódunkban bekövetkezett változásokban keresendő: a mozgásszegény életmód és a szükségleteinket meghaladó energiabevitel. Az energia-egyensúly felbomlásához a táplálkozáson belül a szükségesnél több zsiradék és természetesen a túlzott édességfogyasztás is hozzájárulhat. Nem lehet azonban kijelenteni, hogy az elhízásért kizárólag a magas cukorbevitel felelős.

A csokimikulásoknál - ahogy az édességeknél általában - a mértékletesség a legfontosabb

- álltja Kiss-Tóth Bernadett, a Nestlé dietetikusa.

A kiegyensúlyozott táplálkozás nem azt jelenti, hogy az ilyen alkalmakkor tiltani kellene a csokoládéfigurák fogyasztását, azonban csak jó minőségű csokoládét, a mértéket szem előtt tartva ajánlott fogyasztani - teszi hozzá.

Csokoládé esetében maximum 20-25 gramm csokoládé az egy adag, a csokoládé milyenségétől, illetve a gyermek életkorától, aktivitásától függően. Csokimikulásra fordítva ez lehet egy kisebb figura egésze, vagy egy nagyobb mikulás fele, harmada, méretétől függően. A csokifigurák fogyasztása nem étkezés helyett, hanem desszertként javasolt, így a mértékletesség is könnyebben betartható - figyelmeztet Kiss-Tóth Bernadett.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem