14 °C Budapest

Nagyon nem mindegy, melyik csokinyuszit veszed meg idén

2016. március 15. 13:00

Már egyre több boltban találkozhatunk a polcokon a húsvét nagy slágertermékével, vagyis a csokinyuszival. De egyáltalán nem mindegy, hogy milyet veszünk belőle. Vajon a drágább tényleg jobb? Mutatjuk, mire érdemes figyelni a vásárlásnál.

Tavaly is a csokoládé nyúl és tojás volt a kedvenc édességünk a húsvéti időszakban. A szezonális édességekre mintegy 4 milliárd forintot költöttünk, amiért összesen 844 tonna csokit vásároltunk - derül ki a Nielsen kutatásából.

A felmérés arra is rávilágított, hogy egyre többször választjuk a boltban a magasabb minőségű tejcsokikat. Tavaly a húsvéti édességekre kiadott pénzük 85 százalékát költöttük tejcsokoládéra, ami 3 százalékkal meghaladja a tavalyelőtti arányt, 4-gyel pedig a 2013. évit.

Mire figyeljünk a vásárlásnál?

A csokinyuszik vásárlásakor a címke alapján tájékozódhatunk. Az összetevők, és ezen belül a csokoládétartalom pedig nagymértékben meghatározza a minőséget. Fontos, hogy az összetevőket mennyiségileg csökkenő sorrendben kell feltüntetni a címkéken, tehát amiből a legtöbb van, az szerepel az elején. Nézelődéskor pedig érdemesebb a magasabb kakaótartalmú nyuszit választani.

A valódi csokoládé legalább 35 százalékban tartalmaz kakaó szárazanyagot, amelyből legalább 18 százalék kakaóvaj és 14 százalék a zsírmentes kakaó szárazanyag. A kakaós bevonók ehhez képest alacsonyabb kakaótartalmúak, és kakaóvaj is kevesebb benne

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésre Erdélyi-Sipos Alíz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) főtitkára.

Mennyi csokit ehetnek a gyerekek?

Európában minden harmadik gyerek túlsúlyos vagy elhízott. Ennek oka elsősorban az életmódunkban bekövetkezett változásokban keresendő: a mozgásszegény életmód és a szükségleteinket meghaladó energiabevitel. Az energia-egyensúly felbomlásához a táplálkozáson belül a szükségesnél több zsiradék és természetesen a túlzott édességfogyasztás is hozzájárulhat. Nem lehet azonban kijelenteni, hogy az elhízásért kizárólag a magas cukorbevitel felelős.

Az egészséges táplálkozásban az édesség, csokoládé fogyasztása nem tilos, de nem a napi étkezés része. Hetente kétszer, természetesen nem a főétkezések helyett, kis mennyiségben beilleszthető az étrendbe

- tette hozzá a főtitkár.

{{EMBED:infogram_0_a_csoki_elettani_hatasai" data-title="" data-src="https://e.infogram.com/js/dist/embed.js?snm">Infogram beágyazás
infogram_husveti_edessegek_forgalma}}

Mire figyeljünk a vásárlásnál?

A csokinyuszik vásárlásakor a címke alapján tájékozódhatunk. Az összetevők, és ezen belül a csokoládétartalom pedig nagymértékben meghatározza a minőséget. Fontos, hogy az összetevőket mennyiségileg csökkenő sorrendben kell feltüntetni a címkéken, tehát amiből a legtöbb van, az szerepel az elején. Nézelődéskor pedig érdemesebb a magasabb kakaótartalmú nyuszit választani.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A valódi csokoládé legalább 35 százalékban tartalmaz kakaó szárazanyagot, amelyből legalább 18 százalék kakaóvaj és 14 százalék a zsírmentes kakaó szárazanyag. A kakaós bevonók ehhez képest alacsonyabb kakaótartalmúak, és kakaóvaj is kevesebb benne

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésre Erdélyi-Sipos Alíz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) főtitkára.

Mennyi csokit ehetnek a gyerekek?

Európában minden harmadik gyerek túlsúlyos vagy elhízott. Ennek oka elsősorban az életmódunkban bekövetkezett változásokban keresendő: a mozgásszegény életmód és a szükségleteinket meghaladó energiabevitel. Az energia-egyensúly felbomlásához a táplálkozáson belül a szükségesnél több zsiradék és természetesen a túlzott édességfogyasztás is hozzájárulhat. Nem lehet azonban kijelenteni, hogy az elhízásért kizárólag a magas cukorbevitel felelős.

Az egészséges táplálkozásban az édesség, csokoládé fogyasztása nem tilos, de nem a napi étkezés része. Hetente kétszer, természetesen nem a főétkezések helyett, kis mennyiségben beilleszthető az étrendbe

- tette hozzá a főtitkár.

{{EMBED:infogram_a_csoki_elettani_hatasai

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem