7 °C Budapest

Most tényleg ezért panaszkodnak a magyar háziasszonyok?

2015. március 29. 07:03

Rendre azt halljuk szüleinktől, nagyszüleinktől, mi minden drágult az elmúlt években. Kíváncsiak lettünk, van-e okuk a panaszra.

Rendre azt halljuk szüleinktől, nagyszüleinktől, vagy éppen a boltok pénztárainál várakozóktól, mi minden lett drágább az elmúlt években. Kíváncsiak lettünk, van-e okuk a panaszra, vagy csak ezeket hangoztatja az átlagos vásárló. Ezért megnéztük a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) éves fogyasztói átlagárakra vonatkozó statisztikáit. Arra jutottunk, nem feltétlenül állja meg helyét ez a hiedelem. Az adatok szemezgetése közben találtunk példát az elmúlt három évből erre is, arra is. Az alábbi összeállításban 5-5 olyan terméket vettünk górcső alá, amelynek csökkent, vagy éppen emelkedett az ára.

Az alábbi termékeknek csökkent az ára:

Kristálycukor


A kristálycukor ára 26 százalékkal csökkent, a szűkülő kínálat ellenére.

Vezetékes gáz


A vezetékes gáz 23,5 százalékkal lett olcsóbb. Nem is csoda, hiszen a kormány az elmúlt években több lépcsőben hajtott végre rezsicsökkentést.

Rizs


A hántolt fényezetlen rizs ára 4,3 százalékkal csökkent.

Szárazkolbász


A Gyulai jellegű szárazkolbász ára 10,7 százalékkal csökkent,  az idényáras élelmiszerekhez igazodva.

Kávé

A pörkölt kávét 17,4 százalékkal vehetjük olcsóbban, hiszen a kávészemeknek kedvezett az időjárás.

Mi befolyásolhatja az árak változását?

Az árak változását alapvetően rengeteg tényező befolyásolja, ezek közé tartozik például a vásárlóerő, pontosabban a bérek változása, különösen akkor, ha az lényegesen meghaladja a termelés növekedését vagy csökkenését. Ide sorolható még az is, ha változik az árfolyam, hiszen ilyenkor a külföldről beszerzett termékek ára is változhat. Ráadásul a külföldről szerezett termék ára könnyen változhat az ottani hatások miatt is. Ilyen egyedi hatások nálunk is előfordulhatnak, például az időjárás igen nagy befolyással van a mezőgazdasági termelésre, így a termények árára. Amennyiben az idő kedvez a termésnek, az lejjebb viheti az árakat, míg zord időjárás esetén, az árak magasba repülhetnek. Továbbá az állam is befolyásolhatja az árak alakulását, közvetlenül leginkább az árakba épülő terhek (áfa vagy újabb jövedéki adó) változtatásával.

Az alábbi termékeknek nőtt az ára:

Sertéshús


A sertéshús 5,4 százalékkal lett drágább az elmúlt években, annak ellenére, hogy jelenleg a hazai piacon túlkínálat van.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Vonaljegy


A vonaljegy ára 18,1 százalékkal növekedett.

Iskolai ebéd

Az iskolai ebéd adagja 5,6 százalékkal drágult.

Tűzifa


Az erdészek áremelése miatt a fűrészelt tűzifa 6,3 százalékkal drágult. Bár még mindig sokan fűtenek fával, egyelőre rájuk nem terjesztették ki a rezsicsökkentést.

Mozijegy

A (péntek délutáni) mozijegy ára  7,6 százalékkal lett drágább, valószínűleg a filmek növekedő gyártási és marketing költségei miatt.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem