Lehull a lepel: a kereskedelemben tényleg csak nők dolgoznak?

2016. május 3. 13:06

Sokszor hangoztatott érv a vasárnapi zárvatartás mellett, hogy a kiskereskedelmi dolgozók túlnyomó többsége nő, akiknek a családjukkal kell lenniük vasárnap. A KSH adatai ezt nem támasztják alá, igaz, az áruházakat vizsgálva már más a helyzet - írja a Blokkk.com.

Az elmúlt időszakban többen és többször állították, hogy a kereskedelemben ötből négy dolgozó a gyengébb nem táborába tartozik. A többség ugyan valóban nő, de arányuk 80 százaléknál azért jóval kevesebb. Nos, a kereskedelem egészében (amiben a bolti, áruházi kiskereskedelem mellett a nagykereskedelem és a gépjárműkereskedelem is benne van a hivatalos besorolás szerint) a foglalkoztatottak között a nők aránya a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2015-ben 55 százalékos volt.

Az elmúlt években 50 százalék felett mozgó arány nagyságrendjét tekintve semmit sem változott a korábbi évekhez képest. Kitűnik az adatokból ugyanakkor az is, hogy a kereskedelem egészében a foglalkoztatottak száma 2015-ben nagyjából annyi volt, mint 2009-ben (vagy éppen 2012-ben), valamint 2014-hez, továbbá 2008-hoz képest pedig csökkent.

Mi a helyzet a boltokban, áruházakban?

A boltokban, áruházakban a kereskedelem egészénél nagyobb ugyan a nők aránya a foglalkoztatottak körében, de ez is kevesebb, mint 80 százalék. A nők aránya a kiskereskedelemben a foglalkoztatottak körében a kétharmados szint körül mozgott az elmúlt években. Lényeges változást a boltzár éve nem hozott a kiskereskedelemben sem, hiába nem kellett vasárnap dolgozni. A KSH friss adatai alapján az áruházakban 2015-ben 68 százalék volt a nők aránya.

A tavalyi létszámnövekedésben nyilván szerepet játszott az online pénztárgép rendszer, ami nem csak az áruforgalmat, hanem a munkaerőpiacot is megtisztította (több nyugtához több költség dukál). A 2008. évi szintnél alacsonyabb létszámban szerepet játszott az is, hogy megnövekedett a kiskereskedelemben azoknak az korszerű értékesítési csatornáknak a súlya, melyek létszámigénye kisebb, így a diszkontoké, vagy éppen az elektronikus kereskedelemé.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem