13 °C Budapest

Lehet, hogy mégsem az élelmiszer-biztonságért fizet a SPAR és a Tesco

2014. november 24. 16:05

Mégsem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kaphatja az emelt összegű élelmiszerlánc-felügyeleti díjból befolyó összeget, legalábbis nem úgy, ahogy az eddigi kommunikáció alapján számítani lehetett rá. Egy most beterjesztett törvényjavaslat szerint a 22-24 milliárd forint az állami költségvetésbe menne, és a Nébih annak csak egy részét kapná meg élelmiszerlánc-felügyelettel kapcsolatos tevékenységeihez.

Múlt héten a parlament elfogadta a 2015-ös adótörvényeket. Számos újítás mellett az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelésről is döntöttek. Így egyes kiskereskedelmi hálózatoknak, mint például a Tescónak, az Auchannak, vagy a SPAR-nak jóval többet kell majd adóznia az élelmiszerek előállítása, termelése és forgalmazása után. A befizetett felügyeleti díj közvetlenül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) került volna, hogy fejlesztésre, és a működésükre költhessék. A változtatások nyomán azonban

jövő évtől már nem a Nébih bevételét képezhetik a piaci szereplők által befizetett élelmiszerlánc-felügyeleti díjak, hanem azok a költségvetésbe folynának majd be.

Eddig a termelőknek, feldolgozóknak és kereskedőknek egységesen éves árbevételük 0,1 százalékát kellett befizetnie élelmiszerlánc-felügyeleti díjként. Most ez az összeg sávosan emelkedik a bevételek szerint, maximum annak 6 százalékát kell befizetni. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb forgalmat bonyolító kereskedőktől (üzletláncok) a korábbi hatvanszorosát szedhetik be.

KATTINTS! Megtudtuk: ezért húzzák ki a Tesco, a SPAR alól a talajt

A sávos díjemelés a Coop, a Reál vagy a CBA esetében nem eredményez számottevő többletköltséget, hiszen ezek egymástól független (franchise) üzletekként működnek, így bevételük nem üti meg azt az 50 milliárd forintos határt, ami után már az emelt összegű felügyeleti díjat kell fizetni (Lehtenek olyan üzletek, amelyek valószínűleg még az 500 milliós határt sem lépik át).

A Pénzcentrum megkeresésére a Nébih korábban úgy nyilatkozott, a befolyt összeg 10 százalékát fejlesztésre költenék, a fennmaradó hányad pedig megoszlana a hivatal, és a területi ellenőrzéseket végző kormányhivatalok között az élelmiszerlánc-biztonsági feladatok működtetési kiadásaira, mint például az ellenőrzések lefolytatására, a fogyasztók tájékoztatására, a laboratóriumi hálózat működtetésre.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Terveik szerint a többletbevételt a kormány által tavaly elfogadott, 2013-2022-ig terjedő időszakra vonatkozó Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia, valamint az abban megfogalmazott 11 célterület feladatainak megvalósulására fordítják majd.

Mondták ezt akkor, amikor még a teljes bevétellel, a számításaik szerinti 22-24 milliárd forinttal kalkuláltak.

Az új fordulat alapján jogosnak tűnik az az értelmezés, miszerint valójában nem élelmiszerbiztonsági okok, hanem a költségvetési bevételek növelésének szándéka áll a díjemelés sávos emelése mögött. Csak a Nemzetgazdasági Minisztériumon múlik, mennyit kap végül a Nébih.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem