9 °C Budapest

Kiderült, mit gondol a kormány a vasárnapi zárva tartásról

2014. november 12. 14:32

A kormánynak még nincs álláspontja a vasárnapi zárva tartás kérdésében, a legutóbbi kormányülésen még nem született döntés: csütörtökön ismét tárgyalják a javaslatot - mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár.

A Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) szerdán a szakszervezetekkel és az üzletláncokkal egyeztettek a Vállalkozásfejlesztési Tanács ülésén az üzletek nyitva tartásáról szóló törvényjavaslatról.

Glattfelder Béla államtitkár az egyeztetést követően elmondta, a felszólalók nagy többsége ellenezte a vasárnapi boltbezárást, egyedül a kis boltokat tömörítő Magyar Kereskedelmi Szövetség, a Munkástanácsok, és részben a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete támogatta a javaslatot. Egyetértettek abban, hogy több oldalról szükséges megvizsgálni a törvényjavaslatot.

A boltosok 30 ezres elbocsátással számolnak

Az egyeztetésen részt vettek az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) képviselői is, akik szerda délután közleményt adtak ki a megbeszélésről: mint írták, a szakmai szervezetek döntő többsége egyöntetűen kiállt amellett, hogy a vásárlók érdekeivel összhangban az üzletek, áruházak maradjanak nyitva vasárnap.

Az OKSZ - nem vitatva a családok, alkalmazottak és a kisvállalkozások érdekeit - az esetleges boltbezárás káros gazdasági hatásainak mérlegelését is szükségesnek tartja.

A boltokat képviselő szervezet szerint a vasárnapi üzletzár esetén a kereskedelemben 15-20 ezer fő, a kapcsolódó területekkel együtt 30 ezer fő elbocsátása lenne várható. A kormány fejlesztési támogatások révén folyamatosan segíti a nemzetgazdaság különböző területein a foglalkoztatottság bővítését, a vasárnapi üzlet bezárás viszont - szerintük - ezzel ellentétesen hatna.

A forgalom egy része elveszne, egyebek mellett pedig romlana Magyarország idegenforgalmi megítélése is. A hozzánk látogató turisták 400 milliárd forintot költenek a magyar áruházakban, ami a kiskereskedelmi forgalom 5-6 százaléka. A költségvetés adóbevételektől esne el.


Az NGM célkitűzése az, hogy ebben a kérdésben kompromisszumot találjon, amit minden oldal elfogad. Tovább fogják folytatni az egyeztetéseket, ahol az eddig le nem zárt kérdéseket fogják megvitatni - mondta az államtitkár.

Az egyeztetések lezárására határidő nincs kitűzve, amíg a törvény parlamenti tárgyalása folyik, folyamatosan egyeztetnének az érdekképviseletekkel.

Az államtitkár elmondta, a kormánynak még nincs álláspontja a kérdésben, a legutóbbi kormányülésen még nem született döntés: csütörtökön a kabinet ismét tárgyalja a boltok vasárnapi zárva tartásának ügyét.

Új szempontok

Az egyeztetésen egyébként új érvek is megfogalmazódtak a kérdésben. Az államtitkár szerint különösen fontos a turizmus szempontját is figyelembe venni a szabályozás kialakításánál: fontos, hogy az utazók a Balatonon a nyári hétvégéken is tudjanak vásárolni, de akár egy fesztivál egy kisvárosban is jelentős igényt jelent a vasárnapi nyitva tartásra.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az egyeztetésen felmerült az országhatárokhoz közeli városok boltjainak kérdése is (itt a bevásárlóturisták jelentenek nagy vásárlóerőt hétvégén is): ezeket a kérdéseket is rendeznék a törvényben.

Az NGM államtitkára szerint

a cél az, hogy olyan szabályozást alakítsanak ki, ami egyformán szolgálja a kereskedelemben dolgozók érdekeit, de a szektorban működő vállalatok számára sem jelent érdeksérelmeket.

Vasárnapi boltbezárás - cikkeink a témában:

2014. november 3. hétfő, 15.03
Kiderült, miért kell valójában bezárni a boltokat vasárnap

2014. november 6. csütörtök, 13.01
Mégis jöhet a vasárnapi zárva tartás

2014. november 6. csütörtök, 17.10
Kamuzott a KDNP? Mégsem lesz vasárnapi zárva tartás?

2014. november 7. péntek 06.01
Ez az igazság a vasárnapi vásárlásról! Megszereztük a számokat

2014. november 7. péntek 08.01

A miniszterelnök mégis támogatja a vasárnapi zárva tartást?

2014. november 8. szombat 07.01.
Ne téged rúgjanak ki, ha bezárnak a boltok vasárnap: készülj fel!

2014. november 9. 11.00
Megszólalt Orbán helyettese: lesz vasárnapi zárva tartás

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem