13 °C Budapest

Itt a bejelentés: eddig kell várni az azonnali átutalásra

2016. június 1. 10:38

Közétette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei évre vonatkozó fizetési jelentését, amiből többek között az is kiderült, hogy az azonnali fizetési rendszer előreláthatólag 2019 második felében indulhat el hazánkban.

A jelentés legfontosabb üzenetei:

  • 2015-ben is folytatódott az elektronikus fizetési módok használatának növekedése, az érintőkártyás technológia terén pedig jelentős előre lépés mutatkozott. A korábbi évekhez hasonlóan 2-3 százalékkal emelkedett az átutalási és beszedési tranzakciók száma, a legnagyobb mértékben azonban az érintőkártyás fizetések száma nőtt meg.
Az érintőkártyával fizetett vásárlások átlagértéke 3800 forint, vagyis jóval kisebb, mint a kártyás vásárlásoknál, de ez a gyors megoldás, sok esetben helyettesítheti a készpénzt, amivel eddig jellemzően e kisebb tételű vásárlásokat fizettük

- mondta el a jelentést ismertető sajtótájékoztatón Bartha Lajos (MNB, Pénzügyi infrastruktúrák igazgatósága).

  • A magyar pénzforgalom hatékonysága nemzetközi összehasonlításban számottevően nőtt 2015-ben. Az elektronikus fizetési módok lakossági vásárlásokon belüli részaránya 2,6 százalékkal nőtt, köszönhetően a kártyás vásárlások jelentős, 20 százalékos éves forgalomnövekedésének.
  • A magyarországi kártyákkal történő fizetés európai összehasonlításban is kimagaslóan biztonságosnak tekinthető. Az Európai Központi Bank kártyás visszaélésekkel foglalkozó átfogó jelentése alapján megállapítható, hogy a magyarországi fizetési kártyás visszaélések értéke volt a legalacsonyabb egész Európában a jelentésben részletezett 2013-as adatok elemezve.
  • A GIRO Zrt. által üzemeltetett Bankközi Klíring Rendszer (BKR) napközbeni elszámolási ciklusainak kétszeresére történő sűrítésével és az üzemidő kiterjesztésével 2015 szeptemberétől az ügyfelek számára is érzékelhető módon tovább gyorsult a hazai pénzforgalom.

Mikor jöhet az azonnali utalás?

A fizetési műveletek teljesítésének további gyorsítása, valamint az elektronikus fizetési módok használati lehetőségeinek kiszélesítése érdekében az MNB 2015-ben megkezdte az azonnali fizetési infrastruktúra létrehozásának előkészítését. Ezen a héten pedig már elkezdődött a piaci szereplőkkel való konzultálás.

Már ma is vannak olyan országok, ahol azonnali átutalások vannak, nálunk ma egy utalás közel 1 órába telik. Biztos, hogy 5 év múlva már alapelvárás lesz az azonnali utalás

- tette hozzá Bartha Lajos.

Előreláthatólag 2019 második felében indulhat el az azonnali fizetési rendszer.

Mit jelentene ez a gyakorlatban?

Az átutalások azonnali teljesülése alapjaiban érinti a jelenlegi fizetési rendszerek működését és mind a központi rendszerek, mind pedig a bankok részéről egy rendkívül komplex pénzforgalmi fejlesztést jelent.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az új fizetési rendszerrel az év minden napján, a nap 24 órájában néhány másodperc alatt teljesíthetőek lesznek a fizetések, így számos olyan helyzetben is lehetővé válhat az elektronikus fizetés, amelyben jelenleg csak a készpénz jelent megoldást.

Magánszemélyek esetén a személyek közötti és a kiskereskedelmi fizetéseknél egyaránt használható, új fizetési megoldások jöhetnek létre, a gyors teljesítés pedig csökkentheti a vállalati szektorban megfigyelhető bizalomhiány készpénzhasználatot ösztönző hatását is.  Emellett az új alapinfrastruktúra támogatja az innovatív fizetési megoldások létrehozását, amely egyrészt hosszú távon is növeli a hazai bankszektor versenyképességét, másrészt pedig egyszerűsíti az innovatív szolgáltatásokat nyújtó új szereplők piacra lépését - olvasható a fizetési rendszer 2016-os jelentésében.

A kártyás vásárlásokat is gyorsítanák

A legdinamikusabb ütemű bővülést mutató elektronikus fizetési mód, a fizetési kártyás vásárlások esetében a kártyaelfogadást biztosító kereskedők jelenleg általában csak 1-2 nappal a tranzakció lebonyolítása után jutnak hozzá a vásárlás ellenértékéhez. Ez jelentős elmaradás a már 4 éve napközbeni elszámolással működő átutalásokhoz képest, így a kereskedők fizetési számláján történő jóváírás gyorsítása indokolt.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem