8 °C Budapest

Idén nyáron még több sör fogy, mint általában

Pénzcentrum
2016. június 21. 08:34

Az idei nyár sporteseményei miatt a haza sörszövetség szerint harmincmillió korsóval több sör fogy majd, mint egy átlagos évben - írja a Magyar Idők.

Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója elmondta, hogy a labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpia ideje alatt 2,5-3 százalékos növekedésre számítanak a söreladásból, ami azt jelenti, hogy 150 ezer hektoliterrel vagy másként 30 millió korsóval isznak többet. Hozzátette, hogy a vásárlók főleg a lager söröket keresik.

A sportesemények mellett a sörfogyasztásra hatással van az időjárás alakulása is: kánikulában jelentős a növekedés, tavaly, a tartós meleg idején négy százalékkal több sör fogyott.

Az áruházláncokban a szurkolói kellékek, valamint a sós és édes rágcsálnivalók is nagyon kelendőek a labdarúgó-Eb kezdete óta. Az Intersnack Magyarország tájékoztatása szerint a magyarok évente átlag 3800 tonna burgonyachipset esznek, a sportesemények idején akár negyven tonnát is elnassolnak néhány hét alatt. Európában évente átlag hatszázezer tonna chips fogy el.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem